MNB;különadó;tranzakciós illeték;

2013-10-07 07:00:00

Akár harminc százalékkal is drágább lehet a bankolás

A bankok az őket érintő terheket, mint a különadót és a tranzakciós illeték pótbefizetését is részben, vagy egészben áthárították az ügyfelekre. A lakossági számlavezetési díjak csaknem mindenütt drasztikusan emelkedtek. A bankszakértők azonban ezúttal már óvatosabban fogalmaznak arról, hogy érdemes-e bankot váltani, ugyanis a feltételek itt is, ott is bármikor váratlanul megváltozhatnak. A díjemelések mellett számolni kell azzal is, hogy   folyamaton csökkennek a díjmentes szolgáltatások.

A magyarországi nagyobb pénzintézetek legolcsóbb lakossági számlacsomagjai után fizetendő banki összköltségek idén június óta, október elejéig akár 20-30 százalékkal is emelkedtek. A BankRáció.hu pénzügyi internetes portál hitelszakértője, Gergely Péter által elvégzett, teljes körű anyaggyűjtés nyomán - mint erről lapunknak beszámolt - kiderült: a bankok a pénzügyi tranzakciós illeték nagy részét áthárították az ügyfelekre. Jelentős mértékben emelkedtek számlavezetési díjak, számos akciós terméket megszüntettek, a korábban ingyenes sms és internetbankos tájékoztatási díjakat megszüntették, vagy a számukat erőteljesen csökkentették. Megszűnőben van az a korábban általános gyakorlat is, hogy a bankkártyák első éves díját a kibocsátók elengedték. Idegen ATM-ből készpénzt felvenni a bankok többségénél drága mulatságnak számít, ennek a "szolgáltatásnak" korábban is kiemelten magas díja tovább nőtt.

Már profi módon hárítanak
A bankköltségek áthárításának folyamatát jól mutatja az ami „pótilleték” kiszabása után történt. A bankok sorra terítették az ügyfelekre az extra adót. Azenpenzem.hu internetes portál is úgy látja azonban, hogy a közeljövőben - legalábbis az ingyens készpénzfelvétel életbelépéséig -, valamelyest megnyugodhat a piac. Az FHB még október 18-ától emeli több szolgáltatás díját (közte a számlavezetésért felszámítottakat is). Az MKB a 2013. szeptember 20-ától igényelt dombornyomott bankkártyákhoz már nem ad díjmentesen külföldi utazási (baleset-, betegség- és poggyász) biztosítást. A már korábban kézbe vett plasztikok ilyen védelme november 30-án éjfélkor szűnik meg. Az AXA december 7-étől hirdet meg új kondíciós listát, de itt a változás kizárólag a limitekre vonatkozik. A World plasztikkal lehetővé tett készpénzfelvételek száma csökken, míg a kártyás költéseké nő.

A Bankráció.hu egy olyan átlagosnak mondható lakossági ügyfél banki költségeit vette számba. A példaként említett ügyfél 30 éves, vagyis ifjúsági kedvezmények már nem vonatkoznak rá, de még a nyugdíjasok általánosan elterjedt előnyeit sem élvezi, számlájára havonta 200 ezer forint jóváírás érkezik, - és a többi között - a legolcsóbb bankkártyát használja.   
Az OTP Simple számla jól szemlélteti a bankok általánosan elfogadott gyakorlatát. A havi összköltség, az új ügyfelek csábításánál gyakran alkalmazott kedvezmények nélkül júniusban néhány forint híján évente 8 000 forintot tettek ki, napjainkban több, mint 3 000 forinttal többet. A közel 450 forintos számlavezetési díj - darabonként közel 650 forintra drágult. A bankkártya éves díja - a második évtől - 1 790 forintról 2 280 forintra drágult. A legdrágább számlavezetési díjakkal a CIB online számlacsomagjánál találkozhatunk, ahol a júniusi közel 23 ezer forintos éves díj helyett már 35 ezer forintnál többet kell fizetni, több mint háromszor többet, mint az OTP-nél. A költségesebb bankok közé tartozik például - a névváltás előtt álló - Volksbank, a K&H vagy az Erste is, a Raiffeisen ehhez képest kifejezetten olcsónak mondható.

Gergely Péter szerint mégsem nagyon érdemes bankot váltani, vagyis az ügyfelek mintegy bele vannak kényszerítve abba a pénzintézetbe, ahol a számlájukat jelenleg vezetik. A gyakran változó körülmények miatt nehéz megjósolni, hogy hosszú távon melyik bank miképpen reagál a bankokat sújtó különböző terhekre. A kormány által tervezett havi kétszeri, ingyenes készpénzfelvétel után - a tervek szerint - a bankoknak a pénzügyi tranzakciós illetéket meg kell fizetni, de közvetlenül semmiképpen nem háríthatják át az ügyfeleikre. Ezt, tehát egy rejtett bankadónak tekintik. Könnyű elképzelni, hogy mégsem "nyelik le" a terheiket, hanem azt más módon, egyéb díjaik, költségeik, jutalékaik címén terhelik rá a lakosságra. Az ingyenes készpénzfelvétel nyomán ugyanakkor az várható, hogy akik nagy nehezen áttértek a bankkártyás vásárlásra, ismét visszaszoknak arra.

Alapszámla a láthatáron?

A Nemzetgazdasági Minisztérium egy olyan alapszámla csomagot tenne kötelezően elérhetővé a bankoknál, amelyet bárki igénybe vehet attól függetlenül, hogy mekkora jövedelemmel rendelkezik. Így nem minden számla esetében lenne havonta kétszer ingyenes a készpénzfelvétel, hanem csak az alapszámlával rendelkezőknél. A bankokat ezáltal legfelejebb 30 milliárd forintos többletköltség terheli - értesült a Portfolio.hu

A javaslatban szereplő alapszámla főbb paraméterei:
- A készpénzfelvétel a bank saját ATM-hálózatán belül 150 ezer forintig havi két felvételnél ingyenes, a 6 ezrelékes tranzakciós illetéket a bank fizeti meg
- 100 ezer forintig az összes átutalás ingyenes, a 3 ezrelékes illetéket szintén a bank fizeti meg
- A számlákhoz járó bankkártya éves díja nem haladhatja meg az 5 ezer forintot
- A számlavezetési díj legfeljebb havi 1000 forint lehet, így a kártyadíjjal együtt legfeljebb 17 ezer forintba kerülhet évente a számlavezetés
- A már számlával rendelkezők is korlátozás nélkül nyithatnak alapszámlát.
A Magyar Bankszövetség uniós kezdeményezésre már több mint egy évvel ezelőtt ajánlást adott ki a bankok számára egy alapszintű szolgáltatásokat kínáló, mérsékelt díjszabású számlacsomag létrehozására. Ebben az ajánlásban a számlavezetés díját a minimálbér 1 százalékában határozták meg (ez az összeghatár szinte forintra összhangban van a kiszivárgott ezer forintos díjjal, ugyanis a minimálbér jelenleg 98 ezer forint). Ezért cserébe havi egy ingyenes készpénzbefizetést és egy készpénzfelvételt kell biztosítaniuk a bankoknak. A fizetendő díj felső korlát, a szövetség szerint ennél olcsóbban kínálhatknák a bankok az alapszámlát.