Mesterházy Attila;Gyurcsány Ferenc;Bajnai Gordon;forradalom;Műegyetem;demokratikus ellenzék;Juhász Péter;

2013-10-23 16:05:00

Mesterházy: Nem egymással kell küzdeni!

Megkezdődött a demonstrációs számháború, repkednek a 100 ezres tömegbecslések: annyi biztos, hogy a baloldal története egyik legtömegesebb rendezvényét tarthajta idén október 23.-án, ezzel szemben a Békemenetben klasszisokkal kevesebben masíroznak, mint az előző alkalommal. A demokratikus ellenzék szónokainak sorát Juhász Péter, egykori Milla-vezető nyítja, és Mesterházy Attila az MSZP elnöke zárja, persze mikrofont kap Bajnai Gordon is, Gyurcsány Ferenc pedig egy liberális szendvicsből "beszél ki".

(Tóth Gergő helyszíni fotóit idekattintva nézheti meg.)

(Még több kép a helyszínről. Fotó: K2 Press.)

15:38 - Akkor lesz Magyar Köztársaság

A felcsúti Maradona bizony menni fog - jelenti ki Mesterházy Attila, mert ha ebben a közösségben ilyen erő és ilyen elszántság van, akkor semmi nem tarthatja hatalomban ezt a kormányt. Már csak azért sem - taglalja az MSZP elnöke, mert a magyar emberek mindig lerázták magukról azokat a rezsimeket, amelyek hazugságra épültek. Mert elég volt a hazugságból, és elég volt a félelemből, elég volt abból, hogy az emberek csak suttogva merik elmondani, hogy mi a véleményük a világról, elég volt abból, hogy senki nem mer szólni, ha igazságtalanságot lát, mert ha felemeli a szavát, akkor jön a megtorlás. Elég volt az önkényuralomból - szögezte le Mesterházy, és bizony elég volt a kiszolgáltatottságból és a reménytelenségből, a szabadság igazi gyilkosaiból. És elég volt abból, hogy miközben a kormány elveszi a trafikokat és a földeket, az emberek jövőjét is el karja venni. E közben Orbán Viktor nagy hangon szónokol jobban élő magyarokról, csökkenő államadósságról, kártékony Európáról. Csakhogy Orbán hazudik, ahogy egész életútja hazugság - fiatal demokratából deres hajú despotává vált. Orbánt le kell váltani, de ehhez tenni is kell, fel kell emelkedni a karosszékből, és a demokratákra kell voksolni, egy növekvő, gyarapodó, igazságos Magyarország érdekében. Ha pedig valóban úgy gondoljuk - hangsúlyozza az MSZP elnöke, mindenkinek észre kell vennie, hogy az ellenzék erőinek nem egymás ellen kell küzdeniük, hanem Orbánt kell két vállra fektetni, és akkor újra lesz Magyar Köztársaság.

15:24 - Mindennapok hősei

Az Együtt-PM társelnöke elkeserítő állapotokat lát az országban, az emberek rettegnek a fideszes helytartóktól, a felvágott luxus a vacsoraasztalon, gyerekek tízezrei nőnek fel tiszta ivóvíz és meleg ruha nélkül. Szabó TÍmea szerint a rendszerváltás szerint a Fidesz soha nem látott módon csapta be az országot. És a fideszesek lopnak (trafikot és földet), csalnak (például a bajai választáson), úgyhogy minden ellenzékinek össze kell kapaszkodni, a véleménykülönbségek ellenére is. Az újjáépítés pedig csak akkor kezdődhet el, ha sikerül megvívni a reménytelenség és a szegénység elleni harcot. És ezt a háborút a mindennapok hősei már régóta vívják, hisz hősök azok, akik védik a kriminalizált hajléktalanokat, akik protestálnak a fideszes "vakkomondoros" nőverők ellen, akiknek hála, egy egész ország megtanulta, hogy az alkotmány nem játék. De - emeli az ujját Szabó Tímea - ezt a harcot egyedül nem lehet megnyerni, csak egymással és a választókkal szövetségben.

15:18 - Belső gyarmat

Fodor Gábor szerint Magyarország 57 éve teljesített jól, amikor megmutatta a világnak, hogy a szabadság földje, ma viszont Magyarország rosszul teljesít. Ha jól mennének a dolgok, akkor nem erkölcsi parancs az összefogás, de ma nem mennek jól a dolgok, veszélyben a szabadság, így senki nem küzdhet önző módon a saját céljaiért. Úgyhogy most itt elsősorban mindenki szabadságszerető magyar, és csak másodsorban zöld, szocialista, vagy liberális - jelenti ki a Magyar Liberális Párt elnöke. Mert aki magyar, az velünk tart - idézi az '56-os jelmondatot Fodor, aki úgy érzi, sok-sok kiábrándult fideszes is velük tartana, ha az ellenzéki pártok kinyújtanák a kezüket. Csakhogy az ellenzék erői egy éve összefogásról beszélnek, miközben kidolgozták az elkülönülés rendszerét. Szóval, mindenki tegyen meg mindent, hogy Magyarországot ne gyarmatosítsák, mégpedig belülről. Mert nem a külföldiek osztogatják maguknak a földeket, nem a külföldiek félemlítik meg a pedagógusokat, nem a külföldiek lopták el a trafikokat, Magyarországot egy politikai szerveződésnek álcázott bűnbanda gyarmatosítja belülről. Hogy méltó legyen az ellenzék Nagy Imre szelleméhez, közös miniszterelnök-jelölt és közös lista kell, árnyékkormányt kell felállítani, illetve meg kell szólítani a mérsékelt jobboldaliakat. Mert azok - figyelmeztetett Fodor, akik a Hősök terén tapsolnak, ugyanúgy részei a nemzetnek, mint az ellenzék hívei.

15:07 - Felszántja jobbra és balra

Gyurcsány Ferenc szerint majd csak látszólag beszél politikáról, igazából az erkölcsről szól a mondandója. Úgyhogy a DK elnöke mondja is rögvest: ha így folytatja az ellenzék, jövőre veszíteni fog, és ezzel elbukik a szabadság ügye. Gyurcsány ismeri Orbánt, így tudja, hogy ma az országot egy hazug gazember vezeti. De ezt már elmondták ezerszer, ahogy azt is, hogy Orbánnak mennie kell. Úgyhogy az a kérdés, hogy ennek ezeregyedik kimondásával mire mennének? Hiszen ahhoz, hogy legyőzzék Orbánt, az ellenzéki pártoknak a saját rossz szokásaikat, pártoskodásaikat, stb. kell legyőzniük, és engedve a választók akaratának, össze kell fogniuk - nem kicsit, nagyon. A kormányt egységes ellenzéki blokkal kell legyőzni. De az egység legnagyobb ellensége az ellenzék saját maga: személyes ambíciók gátolják az egységet, azaz emberek képtelenek egy-egy posztot feladni, miközben az '56-os forradalmárok életüket adták a hazáért. Úgyhogy Gyurcsány szerint komolyan kell venni a mondást, miszerint mindent meg kell tenni Orbán bukásáért és azért, hogy egy polgári, befogadó haza legyen Magyarország. Úgyhogy immár nem elég beszélni az együttműködésről, hanem együtt kell működni. Ennek szellemében az ellenzéknek közös vezetőre van szüksége - nem nyolcra, hanem egyre, aki győzelemre vezeti a demokratikus pártokat. És Gyurcsány nyomban mondja, hogy ő nem a személyes ambíciói miatt küzd, de ha kell, azért felszántja az országot jobbra és balra. Ja, és a választókerületekben tényleg csak egy jelölt induljon. Úgyhogy az ellenzéki erők kezdjék újra a tárgyalásokat, mert a most élő megállapodások nem demokratikusak.

15:56 - Elvették

Egy volt rendőr arról beszél, hogyan vették el a nyugdíját, és hogyan alakította azt át a kormány bármikor csökkenthető járandósággá.

15:53 - Ha nem megy belülről, jöjjön kívülről

Orbán Viktor is tudja mit akar, el is szokta mondani, hogy engedelmességet, vakhitet, 25 év kormányzást, és jólétet. Úgyhogy aki politikai kiskorú, és atyáskodó vezért akar, és a vagyonát is az ő zsebébe akarja tenni, az szavazzon a kormányfőre - jelenti ki Kuncze Gábor. A Szabadelvű Polgári Egyesület elnöke szerint nem siránkozni kell, ugyanis ha Orbán maffiakormánya az ország nyakán marad, az nem a Fidesz sikere, hanem az ellenzék szégyene. És bizony a demokratikus erők egyelőre alkalmatlanok a társadalom megszólítására. Mert ma az ellenzéki együttműködés csak arról szól, ki milyen helyet kapjon a különböző pártlistákon, csakhogy kampánynak álcázott osztozkodással nem lehet választásokat nyerni. Ugyanis jelen állás szerint mindenkinek az a legfontosabb, hogyha nincs is kormányváltás, akkor legalább önálló parlamenti frakció legyen. Kuncze szerint olyan ez, mintha mindenki azért küzdene, hogy szép sírhelye legyen a temetőben. Kuncze szerint a megoldás a közös lista, és az, hogy a választókerületekben tényleg azt a jelöltet indítsák, aki a legtöbb szavazatot képes behozni. És igen, a közös lista közös listavezetőt is jelent, és ha a belső körből nem sikerül választani, akkor tessék kívülről hozni.

14:43 - El kell söpörni az újkommunistákat!

1956 október 23-án az ország egy félelemre és terrorra építő diktatúra ellen lázadt fel az ország. A változást akarók Bokros Lajos szerint sok mindenben különböztek, de egy dologban egyek voltak: félelem nélkül akarták a szabadságot. És a Modern Magyarország Mozgalom Párt első embere szerint most sem fél senki, már csak azért sem, mert még nincsenek itt az '50-es évek, egyelőre csak az újkommunisták vannak itt. Ám a félelem már így is csontig hatol, úgyhogy a jövő évi választás egyfajta népszavazás lesz, ahol az emberek arról döntenek, akarják-e Orbán országát. És a váltás érdekében mindenkinek össze kell fognia, ezért áll a demokratikus ellenzék színpadán Magyarország egyetlen hiteles jobbközép pártja. Mert a Fidesz nem jobboldali párt, hiszen az a formáció, amely a lehető legnagyobb állami újraelosztás híve, a lehető legerősebb központi ellenőrzés híve, az egész egyszerűen egy újkommunista párt.

14:38 - Nem kellenek a fideszes katonák!

Ungár Klára azzal nyit, hogy Nagy Imre kommunistából vált demokratává, Orbán Viktor viszont pont fordítva. Példának okáért utoljára Ceausescu engedte meg magának, hogy stadiont építtessen a szülőfalujában. És a SZEMA elnöke szerint most az a Putyin Orbán példaképe, aki anyákat és lányokat börtönöztetett be. És bizony a miniszterelnök - pártjával egyetemben - lenézi a nőket, márpedig aki egy csoportot lenéz, az mindenkit lenéz. De, adja vissza a reményt, mi vagyunk többen, emberek, polgárok, akik egyenlőek, és akik nem sorban állnak, hanem egymás mellett állnak. És akik azt akarják, hogy boldogulásuk ne egyetlen ember hagymázos képzelgéseitől függjön. Ahogy nagy elődeink nem kértek a szovjet megszállásból, úgy mi sem kérünk a fideszes katonák megszállásából, nem tűrjük el, hogy megszállják az iskoláinkat, hivatalainkat, kórházainkat. Orbán takarodj - skandálja hosszan és hangosan a tömeg.

14:32 - A megfélemlítésre

Teket Melinda szerint a jobboldal az egész bajai kampányt az ő magánéletének kiforgatására, illetve a megfélemlítésre építette fel.

14:30 - Orbán-ország kontra Magyarország

De sokan vagyunk - állapítja meg Bajnai Gordon, és máris mondja: kormány- és korszakváltás kell. Persze tudja, hogy miközben sokakban él a remény, sokaknak csalódást hozott az utóbbi egy év. Az Együtt-PM vezetőjének viszont megerősödött a hite abban, hogy a minél szélesebb összefogás vezet a győzelemhez, illetve meg kell küzdeni a még bizonytalanok bizalmáért. És ha sikerült elnyerni, akkor együtt meg fogják csinálni - ígéri a volt miniszterelnök. Együtt, együtt - skandálja a tömeg. Aztán Bajnai lerántja az álarcot a Fidesz arcáról, és elárulja, hogy Orbán Viktor jéghegynek vezeti az ország hajóját, amikor kinyírja a gazdaságot, azt a gazdaságot, amelyik a mindennapi élet alapját adja. Hiszen az odaveszett munkahelyek, a lecsúszás veszélye, az elhalasztott biztonsági festés, az éhesen elalvó gyerek, a férjet utcára tevő vállalkozás egyaránt a tönkretett gazdaságot jelenti. Ez a valóság, a többi csak duma - deklarálja Bajnai. Orbán Magyarországa maga a Titanic, még akkor is, ha a kapitány leszól a szalonba, hogy hangosabbra a zenét. Ezt a hajót a demokratikus ellenzéknek kell megmentenie, így a 2014-es választás arról szól majd, hogy Orbán-ország vagy Magyarország. Mert Orbánországban London a harmadik legnagyobb város a rengeteg magyar munkavállalóval. Baja a csalás települése, Felcsút pedig a székesfőváros, a stadionnal, a kisvasúttal, az adófizetők pénzén épített Disney Land-del. De a normális Magyarország győz majd, és ehhez a hazához készített az Együtt-PM tételes újjáépítési programot. És senki ne csüggedjen, mert Orbán-kormányzása már megmérettetett és könnyűnek találtatott, úgyhogy csak le kell váltani Orbán Viktor. És ugyan ez pokoli nehéz lesz, de senki ne aggódjon, mert az erő a demokratikus ellenzékkel van.

14:20 - Golyóstoll dönti Orbánt

Mindenkivel igazságtalanok: az ateistákkal, a földművelőkkel, a romákkal, a trafikosokkal, a tanárokkal, egyszóval mindenkivel, azaz a többséggel - adja meg az alaphangot Juhász Péter. Szerinte egy magyar találmánnyal, a golyóstollal lehet elkergetni a Fideszt, a golyóstollal, amivel egy nagy x-et tesznek a választók a demokratikus ellenzék jelöltjei mellé.

14:05 - Nem látni a végét

Legalább 2 millióan vannak - viccelődik egy néni Rákay (Philip) Kálmán egykori Fidesztömeg-becslőt ironizálva, de az tény, hogy a színpad elejétől szemlélve nem látni a tömeg végét. Helységnevek és pártlogók villognak az emberek feje fölött, és pár üzenet arról, hogy miből nem kérnek a demokraták - például a stadionokból.

14:00 - A forradalom szíve kontra Csurka lábnyoma

Sokat mondó a helyszínválasztás, ki hol idézi meg az '56-os forradalom szellemét: a demokratikus ellenzék a Műegyetem előtt sereglik egybe, a forradalom szívében. Orbán Viktor Csurka István néhai MIÉP-vezér kedvenc placcán vonul fel, és a Hősök terének komor királyai közül szól az ő népéhez.