Kína;bizottság;reformok;Kínai Kommunista Párt;

2013-11-14 06:32:00

Rejtélyes bizottság alakult Kínában

Ugyan a Kínai Kommunista Párt vezetése a harmadik plénumon nem fogadott el olyan jelentőségű reformokat, amelyeket a nemzetközi gazdasági szereplők reméltek, a hatalmi struktúra felépítésében jelentős változások várhatóak.

A Zsenmin Zsipao pártlap szerint a vezetés új erős intézményt hoz létre belbiztonsági bizottság néven. A szervezet több már létező hivatalt kíván egyesíteni. Az új szerv feladata, hogy fellépjen a "területi vitákban, s intézkedéseket hozzon a terrorizmussal szembeni harc hatékonyabbá tételéért" - írta a lap. A belbiztonsági bizottságban helyet kapnak a rendőri egységek, az igazságszolgáltatás, az állambiztonság, a titkosszolgálatok, a hadsereg vezetése, a külügyminisztérium és a KKP képviselői.

Egyelőre nem világos, mekkora hatalommal rendelkezik majd az új bizottság, s milyen kapcsolata lesz a párt szerveivel, Központi-, a Politikai Bizottsággal, valamint az Állandó Tanáccsal. A harmadik plénum lezárását követően kiadott kommüniké semmiféle konkrétummal nem szolgált , s azoknak is csalódniuk kellett, akik több információt reméltek a kínai külügyi szóvivő tegnapi sajtóértekezletén. "Az új bizottságot azért hívták életre, hogy szavatolja az ország biztonságát" - mondta. Szerinte az új testület a "terroristák, a szélsőségesek, a szeparatisták és mindazok ellen irányul, akik a Kínai Népköztársaság nemzetbiztonságát fenyegetik". Mindezek alapján nem világos az sem, hogy a bizottság életre hívásával még keményebben lépnek-e fel a hatóságok az ujgur nacionalisták, vagy a tibetiek ellen.

A Bloomberg szerint az új testületet az Egyesült Államokbeli Nemzetbiztonsági Tanács mintájára hívták életre. A lap úgy véli, a testület feladata az lehet, hogy válsághelyzetekben felgyorsítsa a döntéshozatalt. A Bloomberg ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy amikor 2001-ben egy amerikai gépet leszállásra kényszerítettek Hainan-szigeten, napokat kellett várnia Washingtonnak, amíg bármiféle reakció érkezett Pekingből.

A Financial Times megjegyezte, hogy a kedden nyilvánosságra hozott nyilatkozat szerint megerősítik Hszi Csin-ping elnök-pártfőtitkár meglehetősen óvatos reformok iránti elkötelezettségeit. A dokumentumban utalnak arra, hogy megszüntethetik az államilag ellenőrzött árakat.