rekord;mezőgazdaság;kibocsátás;növénytermesztés;

2013-12-12 22:05:00

Rekord évet zár a mezőgazdaság

A mezőgazdasági számlarendszerből származó előzetes adatok szerint idén az ágazat kibocsátása 2265 milliárd forint lesz, 4,2 százalékkal meghaladva a tavalyi eredményt - közölte Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára Hajdúszoboszlón.

Jelezte: ez elsősorban a növényi termékek kedvező termésmennyiségének köszönhető. Czerván György elmondta azt is, hogy a GDP idei növekedésében a mezőgazdaság kulcsszerepet játszik, hiszen az első három negyedévben összesen 21,7 százalékos növekedést produkált a szektor. Az államtitkár ismertetése szerint a mezőgazdaság idei kibocsátásának növekedéshez a növénytermesztés és a kertészeti termékek termelése 6,4 százalékos, az élő állatoké 0,2 százalékos, az állati termékeké pedig 1,5 százalékos pozitív eredménnyel járult hozzá. Az idén a mezőgazdasági termelés jövedelmezősége is nőtt - fűzte hozzá a politikus.

Czerván György csütörtök este a helyi gazdakör és az agrárkamara Téli gazdaestek című rendezvénysorozatának nyitó előadásában a résztvevő mintegy 200 gazda figyelmét felhívta arra, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokból Magyarország 1,9 milliárd euróval - mintegy 500 milliárd forinttal - több támogatáshoz jut úgy, hogy közben annak teljes mértéke 11 százalékkal lesz kevesebb. "Kisebb tortából nagyobb szeletet kapunk: a Magyarországra jutó részarány így 2,8-ról 3,2 százalékra nő" - fogalmazott az államtitkár. Örvendi László, a Hajdúszoboszlói Gazdaköz elnöke a rendezvényről elmondta: immár huszadik alkalommal rendezik meg a tíz előadásból álló sorozatukat. A helyi gazdáknak agrár- és adószakemberek, kereskedők, megyei hivatalvezetők adnak tájékoztatást az ágazat aktualitásairól.