MSZP;Fidesz;foglalkoztatás;jövedelem;adórendszer;családok;

2013-12-17 20:22:00

MSZP: Reagálás a Fidesz sikerjelentéseire

Ma még ugyan csak 5 vezető fideszes politikus zengett választási ódát a munkavállalók jövő évi kilátásairól, de azért lássuk a tényeket - olvasható az MSZP közleményében.

A dokumentum így folytatódik:

2010 óta a Fidesz az igazságtalan, egykulcsos adórendszerével százezreket vett ki minden átlagjövedelmű és kiskeresetű család kasszájából.

A még Magyarországon dolgozó munkavállalók 80%-át hátrányos helyzetbe hozó adórendszer közben évente 550 milliárd forintot adott a leggazdagabbaknak, a felső 10% ezért ma már kilencszer olyan jól keres, mint a legszegényebb 10%.

2010 óta a kétharmad elvette a közfoglalkoztatotti fizetések vásárlóerejének egyharmadát. A közmunkások 2010-ben több mint 60 forintot kerestek, jövőre alig 50 ezret tehetnek majd zsebre, de ez a 2010 árakhoz képest ma már csak 40 ezer forintot ér. A közszféra illetményalapja sem nőtt az elmúlt években. A minimálbér vásárlóereje havi 5-6 ezer forinttal lett kevesebb.

A Fidesz által a gazdag családoknak bevezetett adókedvezmény igazságtalan, mert a gyermekvállalási támogatást a szülők jövedelemszintjétől teszi függővé.

Orbán Viktor igazságtalan kormányzásával ellentétben az MSZP az átlagjövedelmű és az alatt kereső munkavállalók kormánya lesz. Kormányzásunknak a tisztességesen dolgozó munkavállalók nem vesztesei, hanem nyertesei lesznek. A következő ciklus végére minden családban lesz legalább egy kereső és többkulcsos adórendszer is lesz, hogy a gazdagok több, a kisebb keresetűek pedig kevesebb adót fizessenek.

Gúr Nándor,
az MSZP alelnöke