MLSZ;menesztés;Nyilasi Tíbor;Róth Antal;Both József;

2014-01-22 06:57:00

Nagytakarítás a magyar utánpótlásnál

A Magyar Labdarúgó Szövetség menesztette Róth Antal U21-es vezetőedzőt, Both József szakmai-képzési igazgatót, továbbá kezdeményezte a férfi utánpótlás szakág összes szövetségi edzőjének felmentését. Nyilasi Tibort szintén felmentették sportigazgatói posztjából, a hetvenszeres válogatott labdarúgó azonban új feladatott kapott, az ő dolga lesz a sportág népszerűsítése. Az U19-es korosztályos válogatottat irányító Mészöly Géza és Pisont István edzőpáros csupán azért maradhat a posztján, mert a vezetőség úgy ítélte meg, hogy az idő rövidsége miatt felelőtlenség lenne új edzőt kinevezni erre a posztra, mivel Magyarország a rendező jogán részt vesz a júliusi Eb-n. 

Az MLSZ a változásokat így indokolta: "Bár az elmúlt három évben a korosztályos válogatottak játékszínvonala és eredményessége egy-egy mérkőzésen vagy tornán időnként elfogadható és reménykeltő volt, de kiváló eredménnyel járó lényeges vagy tartós változás a megelőző időszakhoz képest nem történt. Mivel a csapatok mellett dolgozó vezetők és szakemberek elhivatottsággal végezték munkájukat, ezért a szövetség vezetése hosszú ideig türelemmel kezelte a szakágat, azonban az elvárt - sikerességben is mérhető - előrelépés három esztendő eltelte után sem történt meg. Sajnálatosan arra is akadt példa, hogy a korosztályos válogatottak az elvárásoknál lényegesen gyengébben teljesítettek, mind az eredményesség, mind a fegyelem terén. (Tegnapi lapszámunkban tévesen számoltunk be arról, hogy egyetlen MLSZ-vezető sem volt ott az albánok elleni, 2-0-ra elvesztett U21-es mérkőzésen.)

Nyilasi Tibor az mlsz.hu-nak nyilatkozott a személyét is érintő változásokról, s elmondta: "Annak nagyon örülök, hogy a kollégák közül Mészöly Géza, valamint Pisont István marad az MLSZ kötelékében, és továbbra is ők készítik fel az U19-es csapatunkat a nyári Eb-re. Őszintén hálás vagyok a sorsnak, hogy három évet együtt dolgozhattam a képzési és szakmai igazgatóval, Both Józseffel, aki hihetetlenül komoly szakmai tudással rendelkezik, rengeteget dolgozott, és olyan munkatempót diktált a kollégáknak, ami felért egy önálló edzői kurzussal. Az utánpótlás-válogatottjaink körül olyan kollektíva alakult ki az elmúlt három esztendőben, amelyben öröm volt dolgozni. Ami a személyemet illeti, Vági Márton főtitkár úr jelezte, hogy az eddigi szerteágazó feladataimból több is megmarad, így az OTP Bank Bozsik-programban, a Grassroots területén, az UEFA Futball Bizottságában és a Magyar Labdarúgás Fejlesztésért Alapítványban végzendő tevékenységem is, ez utóbbi főként az infrastruktúra-fejlesztésekkel összefüggő feladat, úgyhogy unatkozni a jövőben sem fogok. Egyúttal bízom benne, és azt kívánom, hogy az utánpótláscsapatainkat érintő változások nyomán a korábbinál sikeresebb és eredményesebb legyen a magyar futball utánpótlása, hiszen mindannyian ezért dolgozunk!"

Az MLSZ a megüresedett pozíciókra várhatóan a következő, februári elnökségi ülésén jelöli ki az új szakembereket.