turista;kutya;Berlin;

2014-03-03 16:01:00

Kutyáik után is adóznak a turisták Berlinben

Berlinben, a kereskedelmi szálláshelyeken bejelentkező, kutyájukkal érkező vendégeknek duplán kell megfizetniük a City Tax elnevezésű idegenforgalmi adót.

A sajtóhíreket megerősítette a tartományi rangú Berlin kormányának pénzügyi szenátora. E szerint, amennyiben a szállásadó külön díjat számol fel a vendéggel érkező állat ellátásért, az adót is kétszeresen kell beszedni. Ugyanakkor kivételek is vannak, a vakvezető kutyák után és a munkavégzés céljából tartott ebek után nem kell megfizetni az extra idegenforgalmi adót.

A City Tax bevezetéséről tavaly döntöttek Berlinben. A súlyosan eladósodott város vezetése ettől évi 25 millió eurót vár, a bevételt a turisztikai infrastruktúra fejlesztésére szánják. A kezdeményezést egyebek között azzal indokolták, hogy számos német nagyvárosban, például Kölnben, Hamburgban és Brémában már régen kivetették ezt az adófajtát.   Az adót a hotelekben, hostelekben, panziókban, kempingekben és egyéb szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák után kell megfizetni. Alapja a nettó szállásdíj, mértéke egységesen 5 százalék.

Berlinben tavaly 11,3 millió turistát regisztráltak, ami minden korábbinál nagyobb szám, és 4,4 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A vendégéjszakák száma 8,2 százalékkal 26,9 millióra emelkedett.  A 3,5 millió lakosú német fővárosban csaknem 800 szálloda, panzió és hostel működik összesen 133 ezer férőhellyel, amivel Berlin megelőzi egyebek között New Yorkot. A csaknem 300 ezer embert foglalkoztató idegenforgalom a legfontosabb gazdasági ágazat a számottevő iparral nem rendelkező városban.