Választás - 2014;LMP;atomerőmű-bővítés;orosz hitel;Orbán-Putyin paktum;

2014-03-23 16:51:00

LMP: Orbán vakon repül Paksra

Orbán Viktor teljes vakrepülést folytat Paks ügyében - mondta Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika társelnöke vasárnap Körmenden.

A politikus sajtótájékoztatóján közölte: egyre nyilvánvalóbb, hogy egyáltalán nincsenek anyagai és adatai a kormányzatnak azzal a szerződéssel kapcsolatban, amelyet Moszkvában a paksi atomerőmű bővítéséről aláírtak.

Úgy tűnik, hogy Orbán Viktor úgy ment bele a szerződésbe és kötelezi el Magyarországot ötven-száz évre a putyini Oroszország mellett, hogy nem készültek el a döntés előtt a szükséges gazdasági és környezetvédelmi hatástanulmányok - jelentette ki Szél Bernadett.

Bejelentette: a Lehet Más a Politika (LMP) beperli az MVM Paks II. Zrt.-t, mivel a cég nem teljesítette a közérdekű adat megismerésére irányuló igényüket.

Pontosan a kardinális kérdéseket tekintve, tehát a gazdasági és a környezeti hatástanulmányokat és kockázatbecslések tekintetében a Paks II. Zrt. megtagadta az adatszolgáltatást - mondta.

Szél Bernadett hangsúlyozta: Paks ügyében közpénzek elköltéséről van szó, ha pedig  egy szervezet közpénzt használ fel, számítania kell arra, hogy arról információkat fognak kérni, a közérdek ilyen esetekben előbbre való mint az üzleti titok.

A környezetvédelem általános szabályairól szóló törvény előírja, hogy ha nemzetközi szerződésről van szó, akkor elő kell készíteni egy elemzést, és azt társadalmi vitára kell bocsátani - fűzte hozzá.