író;Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál;Millenáris Park;Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése;díszvendég;Zentai Péter László;Sofi Oksanen;

2014-03-26 06:47:00

Könyvfesztivál: 380 program

Mintegy 380 programmal várja a közönséget a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál április 24. és 27. között, az esemény díszvendége Törökország és Sofi Oksanen finn író lesz.

A Millenáris parkban tartandó rendezvényre 33 országból 64 ismert külföldi alkotót, illetve 446 magyar írót várnak. A négy nap alatt háromszáz kiállítói standon zajlanak majd események. Törökország először lesz a könyvfesztivál díszvendége - mondta az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) és a fesztivál igazgatója.

Kocsis András Sándor, az MKKE elnöke hangsúlyozta: büszkék arra, hogy a budapesti könyvfesztivál komoly nevet vívott ki magának az európai könyvvásárok sorában. Sakir Fakili, Törökország budapesti nagykövete elmondta, hogy hatalmas, 150 négyzetméteres standot állítanak fel a könyvfesztiválra, amelyen 12 török szerző, köztük Elif Safak és Iskender Pala személyesen is részt vesz.

Mint azt az MKKE már korábban bejelentette, az idei könyvfesztivál díszvendég szerzője Sofi Oksanen finn író lesz, aki a nyitónapon veszi át a Budapest Nagydíjat, a külföldi alkotónak adható legrangosabb magyar irodalmi díjat. Az 1977-ben született Sofi Oksanen 2003-ban Sztálin tehenei című könyvével robbant be a kortárs északi irodalomba.

Ezt követően 2005-ben jelent meg a Baby Jane, majd 2008-ban a világhírt hozó, Tisztogatás című könyve. Magyar nyelven műveit a Scolar Kiadó jelenteti meg, legutóbbi könyve, a Kun kyyhkyset katosiva (Amikor a galambok eltűnnek) a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra lát napvilágot.

A könyvfesztivál idei meghívott vendégei között szerepel mások mellett Norman Manea és Matei Florian román író, a magyar származású, Amerikában élő Charles Gati, az ugyancsak Amerikából érkező, lengyel állampolgársággal is rendelkező Anne Applebaum vagy a norvég Jörgen Lorentzen.

A négy nap alatt 446 magyar író dedikálja művét, ezek között több száz újdonsággal találkozhat a közönség. Standdal és kiállítással is megemlékeznek a holokauszt 70. évfordulójáról, valamint a magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 25. évfordulójáról. A könyvfesztiválon hangsúlyt kap a magyar uniós tagság tizedik, valamint a vasfüggöny lebontásának 25. évfordulója is.