Oroszország;katonaság;Krím félsziget;ukrán válság;

2014-03-27 09:42:00

Ukrán tiszteket engedtek szabadon az oroszok

Szabadon engedtek a krími hatóságok hat ukrán katonatisztet, akit napokkal ezelőtt tartóztattak le, némelyiküket terrorszervezetekkel való együttműködés gyanújával; egyikük azt mondta, arra próbálták rávenni, hogy álljon az orosz hadsereg szolgálatába.

Az ukrán média csütörtöki híradásai szerint a három-négy napja letartóztatott katonatiszteket, köztük Ihor Voroncsenko vezérőrnagyot, Julij Mamcsur ezredest és Rosztiszlav Lomtev őrnagyot szerda késő este engedték szabadon. Ők hárman csütörtökre virradóra már meg is érkeztek Kijevbe.

A szakadár krími hatóságok azzal gyanúsították őket, hogy terrorszervezetekkel szövetkeztek. A kihallgatás során azonban együttműködtek a nyomozószervekkel, és kiderült, hogy "nem teljesítették a Kijevből érkező bűnös parancsokat".

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a minap arra szólította fel a krími vezetőket, hogy ne akadályozzák azoknak az ukrán katonáknak a távozását a félszigetről, akik úgy döntöttek, hogy az ukrán hadseregben folytatják a szolgálatot. Sojgu azt a parancsot adta az orosz katonai rendőrségnek, hogy kísérje őket az ukrán határig.

Az UNIAN hírügynökség szerint Julij Mamcsur közvetlenül szabadulása után, Ukrajna területére érkezve azt mondta telefonon egy újságírónak, hogy három és fél napon át magánzárkában tartották fogva, és az első napon ismeretlen orosz tisztek próbálták rávenni, szegje meg az ukrán népnek tett esküjét, és álljon át az orosz hadsereghez. Az ezredes szerint pszichológiai nyomásgyakorlást is alkalmaztak, nem hagyták aludni, és puskatussal ütögették cellája ajtaját. A megpróbáltatások ellenére Mamcsur szabadulása után azt mondta, hogy "jó a közérzete és harcias a kedve".

Julij Mamcsur egy belbeki légitámaszpontnak volt a parancsnoka, amelyet március 22-én a krími "önvédelmi" osztagok ostromoltak meg: páncélozott katonai járművel törték át a bázis kapuját, majd behatoltak a laktanya területére. Az UNIAN hírügynökség szerint Mamcsurt orosz katonák "rabolták el" a krímiektől.