Oroszország;színházak;médiumok;szitokszavak;

2014-05-07 11:09:00

Betiltották a káromkodást

Törvénnyel tiltanák be a szitokszavakat Oroszországban. A jogszabály persze nem magánszemélyekre, hanem a médiumokra és a színházakra vonatkozik.

Az illetékes hatóság át is ültette a gyakorlatba Vlagyimir Putyin rendeletét arra hivatkozva, hogy „elsőbbséget élvező” határozatról van szó. Aki káromkodik a színpadon, a televíziókban, vagy a rádióban, 50 ezer rubeles, azaz ezer eurós büntetésre számíthat.

A művészek bírálták a törvényt. Kirill Szerebrennyikov ismert színházi rendező szerint hazája egyre képmutatóbbá, őszintétlenebbé és prűdebbé válik. Hasonlóképpen foglalt állást kollégája, Mihail Ugarov, aki a Moszkovszkij Komszomolec című lapban úgy vélte, a törvény álszent. „Azok sem beszélnek másként, akik meghozták azt” – fogalmazott. Mások szerint a Kreml a liberális hatásoktól fél.