hadsereg;Thaiföld;államcsíny;Jinglak Sinavatra;

2014-05-22 15:16:00

Katonai puccs Thaiföldön

Katonai hatalomátvétel történt Thaiföldön – ezt maga a dél-ázsiai ország hadseregének főparancsnoka, Prajut Csan-ocsa jelentette be a helyi televízióban.

A puccsra két nappal azután került sor, hogy a thai hadsereg bevezette az országban a rendkívüli állapotot. Egyúttal bejelentették, hogy őrizetbe vették a különböző pártok vezetőit is. Felfüggesztették az alkotmányt és betiltottak minden, öt főnél nagyobb gyülekezést.

A thaiföldi válság már tavaly év vége óta egyre súlyosbodott, amikor Jinglak Sinavatra miniszterelnök-asszony – a korábbi milliárdos kormányfő, Thakszin húga – feloszlatta az ország parlamentjét. Hónapok óta tartottak a tüntetések, a fővárost, Bangkokot valósággal megbénították a tüntetők által emelt torlaszok. Az utcai összecsapásokban 28-an meghaltak és több mint 800-an megsebesültek  – írta a BBC.

Május 7-én azonban a thaiföldi alkotmánybíróság lemondásra kényszerítette őt hatalommal való visszaélés címén. Azóta folytak a tárgyalások a politikai pártok között, de mivel ezek semmi eredménnyel nem kecsegtettek, a hadsereg, mint már oly sokszor Thaiföld újkori történelmében, ezúttal is közbelépett. Az abszolút monarchia 1932-es megszűnése óta ez a 12. katonai puccs az országban.

A főparancsnok a rend helyreállítását és politikai reformok bevezetését ígérte.

2006-ban a korrupcióval és az állampénzek elsikkasztásával vádolt Thakszin Sinavatrát is a hadsereg mozdította el. A volt miniszterelnök azóta önkéntes száműzetésben él.