Orbán Viktor;Legfelsőbb Bíróság;Baka András;strasbourgi ítélet;

2014-05-28 08:09:00

Bocsánat

Nincs kétségem, a kormány a kézhezvétel után áttanulmányozza a volt főbíró, Baka András ügyében született strasbourgi ítéletet, majd ezután döntést hoz, ha szükséges. Miért kételkednék Giró-Szász András kormányszóvivő szavaiban? Persze Orbán Viktortól tudom, hogy "Brüsszelben és Strasbourgban, tehát az Európai Unióban a bűnt elkövető emberek jogait az ártatlan emberek jogai és az áldozatok jogai elé helyezik". No de Baka - tudtommal - nem követett el semmilyen bűnt, hogy méltó legyen egy kormányfői említésre.

Bár azt sem tudom, hogy a volt főbíró, aki maga is dolgozott az Emberi Jogok Európai Bíróságán, szívesen szerepelne-e egy ordas nagy hazugsággal vegyített orbáni mondatban.

A strasbourgi bíróságnak ugyanis semmi köze az EU-hoz, mint ahogy a halálos ítélet tilalmát sem Brüsszel kényszerítette ránk, mi magunk fogadtuk el 1993-ban az Európai Emberi Jogi Egyezményt és a hozzá fűzött 6. kiegészítő jegyzőkönyvet, amely kimondja: senkit nem lehet halálbüntetésre ítélni, sem kivégezni. De a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság már 1990-ben megállapította, hogy a halálbüntetés alkotmányellenes.

Az Ab arra az alkotmányos passzusra alapozta döntését, hogy az alapvető jogok lényeges tartalmát törvény nem korlátozhatja, márpedig az élethez és az emberi méltósághoz való jogot a halálbüntetés nemcsak korlátozza, de meg is semmisíti. Ma már más a helyzet, mert az új alkotmány szerint az alapvető jogok - "az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával" - korlátozhatóak.

Az új alaptörvény épp akkor lépett hatályba - 2012. január 1-jén -, amikor Bakát a megszüntetett Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjáról menesztették, megszakítva hatéves főbírói ciklusát. Mivel nem volt lehetősége jogorvoslatra, jogsérelem érte, de azért is, mert elbocsátása mögött nem a bírósági rendszer átszervezése, hanem az Orbán-kormány igazságügyi reformját illető kritikái álltak. Ezt mondta ki tegnap Strasbourg.

Megvan tehát Baka bűne: bírálta a semmisségi törvényt, a bírák 62 éves nyugdíjazását és a bírósági szervezet átalakítását. Méltó lehetne egy kormányfői említésre. Orbánnak azt kéne mondania: bocsánat.