EU;Ukrajna;társulás;szabadkereskedelmi egyezmény;

2014-06-14 07:40:00

Lakossági támogatás az ukrán hadseregnek

Június 27-én aláírhatják az Ukrajna-Európai Unió társulási egyezmény gazdasági részét, jelentette be egy nemzetközi fórumon az Európai Bizottság ukrajnai delegációjának vezetője, Jan Tombinski. 

Mint ismeretes, a polgárháborúba torkollt ukrán válság azzal kezdődött, hogy tavaly novemberben Viktor Janukovics elnök bejelentette az EU-Ukrajna társulási és szabadkereskedelmi egyezmény aláírási előkészületeinek felfüggesztését. Az új vezetés, a Jacenyuk-kormány és az EU március 21-én már aláírták a megállapodás politikai részét. Petro Porosenko államfő megválasztása után azonnal jelezte, hogy legkésőbb június 27-ig alá kell írni a dokumentum gazdasági részét is, s Ukrajna kész erre. Brüsszel az aláírás fejében azonban szerkezeti reformokat sürget. A megállapodás gazdasági részének véglegesítése nyomán az EU egyoldalú vámkönnyítésben részesít ukrán termékeket, és a komoly gazdasági gondokkal küszködő Ukrajna hozzájuthat a megígért 11 milliárd euró értékű támogatáshoz.

Tombinski azt is jelezte, az EU az év végéig megadhatja a vízummentességet Ukrajnának. Ez azonban a vízumkötelesség feloldásához vezető folyamat első szakaszában felvázolt feladatok teljesítésétől függ - mondta a diplomata. Magyarország ukrajnai nagykövetsége tegnap vízumközpontot nyitott Dnyipropetrovszkban.

Kelet-Ukrajnában tegnap sem szüneteltek a harcok. A kormánycsapatok visszafoglalták a Donyeck-medence második legnagyobb városát, Mariopolt. A művelethez a hadsereg gránátvetőket és harckocsikat vetett be, felszólította a lakosságot, hogy ne hagyják el otthonaikat.

A lázadók törzskarának tájékoztatása szerint csütörtökről péntekre virradó éjszaka végig kemény harcok folytak Szlovjanszk közelében, amelyek során a kormánycsapatok gyújtóbombákat dobtak Szlovjanszkra, a hadsereg tüzérségi tűz alatt tartotta a várost és a környező falvakat. A gyújtóbombák használatát már szerdán is jelezték a lázadók, s mivel tiltott fegyvernek számít Moszkva azonnal nemzetközi kivizsgálást sürgetett.

Az áprilisban kezdődött úgynevezett "terrorellenes hadművelet" nemcsak a lakosságot, hanem az amúgy is tragikus helyzetben lévő ukrán költségvetést is megterheli. A hadsereg megsegítésére többféle gyűjtés indult, többek között egy megadott telefonszámot lehet hívni vagy sms-t küldeni. Az ukrán védelmi minisztérium bankszámlájára a hadsereg támogatására 129,9 millió hrivnya érkezett - közölte a minisztérium sajtószolgálata. Ebből az összegből 122 034,9 millió hrivnyát a hadsereg anyagi-technikai biztosítására, a fennmaradó összeget pedig a fegyveres erők egészségügyi támogatására fordítanak - írja Tsn.ua internetes hírportál. A telefonálás és sms küldésből 30 millió 392,4 ezer hrivnya folyt be.