devizahitelesek;ügyvédek;

2014-06-19 12:21:00

Ügyvédek kaszálnak a devizapereken

Egyre több ügyvéd lát komoly üzletet a devizahitelesek képviseletében. A Figyelő információi szerint a devizahiteleseket képviselő felperesi ügyvédek üzleti modellje arra épül, hogy a viszonylag egy kaptafára húzható perek után a bíróság a bankokkal szemben jellemzően 170-230 ezer forintos perköltséget ítél meg számukra. Akik korán ébredtek, azok közül vannak páran, akik egymagukban is több száz, vagy akár ezer feletti ügyet visznek.

Mi a jogászi technika? A bank-ügyfél szerződésen valamit kell találni, amit a bíróság érvénytelennek fog ítélni (például mostantól jó eséllyel az árfolyamrést). Ha az ítélet elmarasztalja a bankot, akkor az ügyfél lesz a pernyertes, a bank százezres perköltséget fizet. 

Az ügyfelek képviselői 60-70 százalékban nyernek, ők most új lendületet nyernek, sőt egy esetleges kormányzati adósmentő csomag után sem fognak leállni.

A pletykák szerint van ügyvéd, aki 50-60 ezer forintot már fizet is a devizahitelesnek, csakhogy képviselhesse őt. Nyerő business, mert jellemzően két tárgyalás alapján ítélet születik, amire elég formagyártott írásos beadványokat készíteni, és egy ügyből az ügyvéd nettó 150 ezer forint forgalmat is realizálhat. 

 „Akik most kapcsolódnak be, ők már kevésbé kaszálnak, de az elsők között ébredők hihetetlenül meggazdagodtak. Ezen ügyvédek egyetlen célja, hogy a témában ne legyen közérdekű kereset, mert akkor vége az üzletnek. Az az érdek, hogy minél több egyedi ügyfél perelje be a bankokat" - írja a Figyelő ma megjelent számában egy jól tájékozott forrásra hivatkozva.