Utállak és szeretlek

Vigyázat, nyári vidámság: a Kavarás két ismert hollywoodi sztár, Drew Barrymore és Adam Sandler újabb szerelmi vígjátéka, összesen öt gyermekkel súlyozva és még Afrikában is vicceskedve. Frank Coraci rendező vadállatokat is bevet a móka kedvéért.

Ha nyár, akkor jönnek a kínos csiklandozások hollywoodi filmvígjátékok képében. A Kavarás egyike ennek a kivédhetetlen szezonális műfajnak, ám váratlanul kevésbé idétlen és jóval mókásabb, mint az ember gondolná. Tele van persze a szokványos hollywoodi fogásokkal, amik a tengeren túl biztos befutó nevettetésnek számítanak.

Alapvetően teljesen szokvány a konfliktus is, meg a végeredmény is, de ahogy végigviszi filmjét ezen az ezerszer bejárt, unalomig simára csiszolt úton Frank Coraci rendező, abban sok kedves, és néhány őszinte érzelmeket mozgató megoldás emeli meg a hangulatot. És olykor úgy bolondozik, hogy összekacsint a nézővel, mindketten tudjuk, hogy blődli, s máris szórakoztató csínytevésnek hat. És máris kedves gesztussá válik a bohóckodás.

A szerelmi vígjátékok - elegánsabban: romantikus komédiák - hollywoodi panelja szerint itt is úgy kezdődik, hogy az egymásnak rendelt két ember, Drew Barrymore és Adam Sandler az első randevún látványosan unja a másikat, elutasításukat több mozzanat is magyarázza. Itt követi el Coraci az egyetlen durva ízléstelenséget a nevettetés kedvéért, Drew bizony ráhányja a levesét a szép fehér blúzára, ami határozottan gusztustalan látvány.

Ám a rendező dicséretére legyen mondva, mindössze ennyit áldoz a legkedveltebb hollywoodi nevettetés oltárán, ugyanis nincsenek a kötelező altesti tréfák, emésztéssel kapcsolatos kép- és hanghatások, valamint egyéb fizikális gusztustalanságok a film vígjátéki receptjén. Valljuk meg, ez már erénynek számít.

A kezdeti elutasítás kettőjük között természetesen a végén boldog befejezéssé változik, és ebben még egy kimondottan látványos és egzotikus afrikai utazás is közrejátszik. Kiderül, az elvált anya és az özvegy apa egymásnak van teremtve, csak a felismeréshez meg kell járniuk a kissé hosszadalmas, ám rengeteg fordulattal és színnel mozgalmasított utat.

A Kavarás úgynevezett családi komédiának mondható, gyermekeiket egyedül nevelő szülők a hősei, és ez a választás ügyes fogásnak bizonyult. A vígjáték arról is szól, hogy szülőnek lenni kész kaland, ha van hozzá a felnőttben szeretet. A szép, szőke Barrymore két neveletlen fiú gyereket kap maga mellé, Sandler pedig három leányt a történet jóvoltából.

A gyerekek sok mókás helyzet és fordulat forrásai, és mindig jó ütemben és jó hangulatban hozzák be a komikus pillanatokat, ugyanis határozottan jól van kitalálva a figurájuk. Egy-egy kis egyéniség a két fiú, és külön érzelmi-indulati világ a három lány, önmagukban is érdekesek - és egyetlen pillanatra sem édesek -, noha ők csak a szülők sztorijának mellékszereplői.

Ám határozottan jól működő "töltőanyagnak" bizonyulnak az ő kis magán-drámáik, illetve egyéni vágyaik, mert együtt a felnőttek érzelmi csetlés-botlásával képesek egy elfogadhatóan kedves világot teremteni. A nagyobb fiú harcias féltékenysége, a kisebbik kétbalkezessége, a legnagyobb leány nőiességének kibomlása, a középsőnek a meghalt édesanyja szellemével folytatott társalgása valódi érzelmi töltést ad a szülők hozzájuk fűződő kapcsolatának.

És mert a két egymást utáló felnőtt balfék külön-külön egy nagyon is eleven, meleg szülői kapcsolatban létezik a gyerekivel, ettől nem csak egy vígjátéki bábjáték szereplői, hanem szerethető emberek. A szerethetőség fontos kellék egy vígjátékban, mert értéket csempész a legüresebb panelbe is. És nagyon segíti a humort. Az is kell hozzá, hogy sem Barrymore, sem Sandler nem viszi túlzásba a szerepét, nincs szó ripacskodásról.

Barrymore akkor is inkább csak gyengéd, amikor pedig csöpöghetne az érzelmesség az árván maradt lányok vigasztalásakor. És teljesen meglepő módon Sandler komolyan vehető és visszafogott a szerető apa szerepében, és nincsenek provokatív, megjátszott pillanatai sem ezúttal. Pedig a Kavarás gátlástalanul használ fel - az alpáriságon kívül - minden humorkeltő eszközt.

Nem zavarja, ha gagyi, idétlen vagy lüke túlzás is bekerül a jópofa vicc és csattanós bemondás humora mellé. És fura módon, különösen az afrikai túlburjánzó jelenetekben a néző vidám társává válik a válogatás nélküli, felfokozott viccelődésének.Bemegyünk, megnézzük, elnevetgélünk, és gondtalan szívvel hagyjuk ott a termet, hogy aztán elfelejtsük az egészet, kivéve azt a röpke, kellemes könnyedséget, ami egy kis időre még ott marad velünk utána.

( Kavarás ***)