Varga Mihály;devizahitel;különadó;

2014-07-02 22:39:00

Varga: nem kell különadó a devizahitelek miatt

Egyes elemzői véleményekkel ellentétben nincs szükség semmilyen különadóra a devizahitelek várható forintosítása miatt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

A miniszter kiemelte: arra van szükség, hogy a bankok tisztességesen elszámoljanak, és kiszámolják például, hogy az egyoldalú szerződésmódosításokkal mennyivel károsították meg ügyfeleiket. Varga Mihály szerint az árfolyamrés kérdésében tisztességes elszámolásnak kell születnie.

Az Európai Bizottság kedden kiadott jelentésében azt írta: Magyarországnak valószínűleg további pénzügyi konszolidációs erőfeszítést kell tennie azért, hogy a kívánatos ütemben folytatódjon az eladósodottság csökkentése, és ezáltal elkerülhető legyen a túlzottdeficit-eljárás ismételt megindítása jövő tavasszal. Varga Mihály ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a jelentés "elfogult, sok szubjektív elemet tartalmaz", és a benne szereplő vitás pontok korábban is ismertek voltak. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a jelentés is elismeri a magyar gazdasági eredményeket. Így többek között azt, hogy első negyedévben a magyar gazdaság növekedése az első három között volt az Európai Unióban, valamint azt, hogy az államháztartási hiány tartósan 3 százalék alatt van.  

A magyar kormány ragaszkodik azokhoz a lépésekhez, amelyek az elmúlt évben eredményre vezettek, így nem tartja teljesíthetőnek például a bizottság azon javaslatait, amelyek szerint csökkenteni kellene az alacsonyabb jövedelműek adókedvezményeit, vagy hogy ki kellene vezetni a különadókat - mondta a miniszter. Utóbbival kapcsolatban Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a bankadót 13 másik tagország használja az EU-ban, és szükség van az érintett ágazatok befizetéseire. "Nem vagyunk hajlandóak egy olyan intézkedésről lemondani, amely az elmúlt években hozzá tudott járulni ahhoz, hogy a magyar gazdaság helyzete stabilizálódjon" - fogalmazott a miniszter.