MSZP;ügyészség;vesztegetés;alpolgármester;Hiszékeny Dezső;

2014-07-16 17:55:00

Hiszékeny: manipulatív és koncepciós az ügyészségi eljárás

A szocialista Hiszékeny Dezső manipulatívnak, koncepciósnak tartja azt az ügyészségi eljárást, amelynek során mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezték vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés megalapozott gyanúja miatt. Az MSZP országgyűlési képviselője. 

Az ellenzéki képviselő a napokban vele kapcsolatban megjelent sajtóhírekre reagált. Az XIII. kerületi alpolgármesterségről való lemondását azzal indokolta, hogy országgyűlési jegyzővé választásával, illetve törvényalkotási bizottsági tagságával túl sok feladata lett, és a kettőt együtt becsülettel nem tudta ellátni. Ezért május 31-ével lemondott, amit a június végi képviselő-testületi ülésen jelentettek be - ismertette.

Hiszékeny Dezső tagadta azokat a híreket, hogy házkutatást tartottak nála. Sohasem tartottak házkutatást nála sem az irodájában, sem a lakásában, sem az ügyészég, sem a rendőrség - jelentette ki. Megerősítette: az ellene folyó büntetőügyről nem volt tudomása, és senkitől nem kért, illetve nem fogadott el pénzt.