Politikus a melegbárban

Publikálás dátuma
2014.07.21 07:45
Stohl András Zazaként, Az Örült Nők Ketrece mulató sztárjaként elképesztő FOTÓ: CSÁNYI MÓNIKA
Fotó: /
Provokatív, erotikus, érzelemmel, sőt helyenként túláradó érzelmességgel teli, politikai utalásokat tartalmazó, sodró lendületű produkció Alföldi Róbert rendezésében, Az Őrült Nők Ketrece az Átrium Film-Színházban, a Kultúrbrigáddal közös produkcióban. Pótszékes házakkal játszott tomboló siker.

A magyarországi helyzet, a felerősödött homofóbia alámegy a melegbárban játszódó Az Örült Nők Ketrece előadásának. Óhatatlanul a homofóbia elleni tiltakozássá is válik, miközben közel sem csak a másságról szól. Hanem arról, hogy mindenkit hagyjunk élni, ahogy akar, ha ezzel egyáltalán nem veszélyeztet senkit. Ne állítsunk értelmetlen kordonokat!

Ne gyűlölködjünk, ne akarjuk a mi akaratunkat mindenáron mindenkire kiterjeszteni! Éljünk szabadon! Persze ez így eléggé plakátízűen szimplifikált. Jerry Herman és Harvey Fierstein musicalje a bulvár műfajának megfelelően leegyszerűsít. Csaknem tételmondatokkal dolgozik. A figurák is könnyen átláthatóak. A meleglokálban tulajdonképpen csupa helyes, jóravaló, bár felpörgetetten exhibicionista, szereplésvágytól viszketeg, sértődékeny hiúságtól hajtott ember dolgozik.

És tulajdonképpen senki mással nincs baj, csak egyetlen szélsőséges, maradi, vaskalaposan rosszindulatú pártvezérrel, aki hát azért persze, hogy megtestesít másokat. Ez így pofonegyszerű, az volt akkor is, amikor 1991-ben bemutatta Vámos László rendezésében az Operettszínház, és játszotta műsorról levehetetlenül. Már az a produkció is azt harsogta nagy erővel, hogy óriási nekirugaszkodással tépjük el a béklyóinkat, ne hagyjuk magunkat mások által zárt karámba terelni, merjünk az egyéniségünknek megfelelően élni.

Közvetlenül a rendszerváltás után, amikor erre elvileg megteremtődött a lehetőség, ezt fontos volt újra és újra elmondani, a tömegkultúra eszközeivel is, sokakhoz szólóan. Társadalmunk hátrafelé araszolásával válhatott ilyen alapvető igazságok újra hirdetése megint csak létszükségletté, és mohó igénnyé. Alföldi Róbert pedig nem lacafacázik, nem rejt a sorok közé semmit, egy az egyben, akár vaskos komédiázás keretében, egyáltalán nem finomkodva, kimondja, amit akar, legyen szó erotikáról, vagy politikai közlendőről.

És közben még érzelmes is, olykor már-már nyúlós. Időnként a giccshatáron mozog. Ha két heteroszexuális szerelmes annyit lelkizne, mint a mulató tulajdonos, és a lokál fő sztárja, és felfokozott érzelmi állapotban annyit omlana egymás karjaiba, ahogy ezt itt látjuk, azt mondanánk, hogy ez már csöpögősen geil. De persze van azért irónia, önirónia, maró gúny, célba találó humor. És kiváló alakítások. A tánckar, az úgynevezett Madárkák tagjai is remekek, csupa nőimitátor.

Nem dróton rángatott egyen bábuk, mindegyik külön fazon, fajsúlyos karakter, de képesek persze egyszerre lépni. Lendülete van annak, amit csinálnak, érzelmi átfűtöttsége, felhevülten ropják, ezerarcúak, Gergye Krisztián vagányul fantáziadús koreográfiája szerint. Ha úgy tetszik, Bankó Bence, Dobrányi Máté, Hegyi Dávid, Horányi András, Sepa György, Szelle Marcell, Szerémy Dániel, Tóth Mihály azt demonstrálják, hogy az igazi közösséget valódi egyéniségek alkotják.

Az Átrium eredendő lepusztultsága jó közeg, hiszen nem luxus lokálról van szó, hanem olyan helyről, ahol bizonyos mértékű a lepukkantságot igyekeznek csillogóvá átfesteni. Menczel Róbert díszletei kifejezik ezt, és segítenek megteremteni a fülledt hangulatot. Azzal azonban soha nem tudok kibékülni, ha a díszletfalakhoz hozzáérnek, akkor inognak. Tihanyi Ildi jelmezei parádésak, rafinált módon férfiak nőiességét hangsúlyozzák.

Stohl András Zazaként, Az Örült Nők Ketrece mulató sztárjaként elképesztő. Jól áll neki a nagyestélyi. Nőbb a nőnél. Természetes módon jár magát kelletően, anélkül, hogy ripacskodna. Sértettségében, porig alázottságában még az arcizmai is megmerevednek. Beszédhangja magassá, felpörgetetté válik, énekhangja viszont dívásan búgó. Nagy, drámai csendeket teremt. Hevér Gábor Albin bártulajdonosként kapcsolatukban a férfi.

Fényes anyagból készült az öltönye, könnyed a nyaksálja, és nincs kellő határozottsága. Hevér olyan embert játszik kiválóan, aki megingatható az alapelvekben is. Képes szégyellnivaló engedményekre. És aztán őrlődik rendesen. Mihályfi Balázs a szélsőségesen vaskalapos, nyársat nyelt, szemellenzős politikus, az ősgonosz. Ugrai István, aki a magyar változatot jegyzi, be is illeszt az ő szövegébe másoktól elcsent, önmagukban is röhejes politikai propaganda mondatokat, melyek persze ebben a közegben visszájukra fordulnak.

És beékelődik a darabba egy a túlzó magyarkodást parodizáló szám is, melyben Zaza nemzetiszínű pártában, sőt szoknyácskában illegeti-billegeti magát, tán ez lesz a várható felháborodás fő tárgya. Miközben magam is láttam olyan produkciót, amiben a hasonló jelmezt nem paródiának szánták. Fehér Balázs Benő és Csobot Adél a boldogságukban gátolni akart, de feltétlen révbe érő ifjú szerelmesek sematikus szerepkörében állnak helyt.

Parti Nóra zsigerből liberális, bámulatosan nőies vendéglőtulajdonos. Fehér Tibor Zaza ügybuzgó asszisztense és csodálója, Hullan Zsuzsa igazodó, és módjával lázadó politikusfeleség, Nagy Dániel Viktor tevékenyen önimádó ügyelő. A Csengery Dániel által vezetett zenekar a tetőpontig fokozza a hangulatot. A dörgő vastapssal és lelkes kiáltásokkal, állva ünnepelt produkció számára nem nehéz megjósolni a hosszú sikerszériát.

2014.07.21 07:45

Jó itt lakni – 90 éves a Gombaszögi Nyári Tábor

Publikálás dátuma
2018.07.22 19:58

Fotó: /
A felvidéki fiatalok legfontosabb nyári fesztiválján jártunk, ahol nincs térerő, alapfelszerelés a gumicsizma, de nem dísznek van a programfüzetbe biggyesztve, hogy szabadegyetem.
Dél is elmúlt már, de a tábor mintha még mindig ébredezne. A levegőben sparheltes lepény illata terjeng – a szalonnásnál finomabb fesztiválkaját még nem találtak fel –, a szomszéd asztalnál néhányan azt próbálják megfejteni, mit jelenthet a palacsintás bódé oldalán virító „ordás” felirat. A Gombaszögi Nyári Tábor sok tekintetben olyan, mint egy időutazás: mintha csak a kilencvenes évek végét írnánk, és a Sziget Fesztiválon járnánk. A táborozók komótosan sétálnak a zuhanyzók felé törölközőbe burkolva. Az ételsoron mindenhol más zene szól – de egyik sem olyan hangosan, hogy az megzavarja a még a tegnap hatása alatt állókat. A programsátrakban viszont már javában folynak a beszélgetések: hol a futballvébét elemzik, hol párkapcsolati témákat feszegetnek, hol pedig nemzetiségi kérdésekkel, oktatásügyi dolgokkal foglalkoznak a szakemberek. Közönség még a kora reggeli órákban is akad mindenhol: a „szabadegyetem” szó itt nem a hangzás kedvéért van a programfüzetbe biggyesztve. A programok közül egyértelműen a kulturális-közéleti serpenyő felé billen a mérleg, noha lehet túrára indulni a közeli cseppkőbarlangba, van paintball, medence, függőhíd, óriáshinta – és a kiírás szerint iszapbirkózás is. Ez utóbbiból némileg minden lakónak kijut: Gombaszög völgyben fekszik, a hegyek pedig minden nap lehúzzák az esőt, így a felkészült fesztiválozók gumicsizmát is csomagolnak. És ha már a völgynél tartunk: térerő nincs, az internetről meg már a megérkezéskor lemondtunk. Épp ez adja Gombaszög vadromantikáját: ott kell lenni, meg kell élni ahelyett, hogy kifelé kommunikálnánk. Ezért folyamodunk mi is a kóstoláshoz a Google helyett az ordás palacsinta tekintetében. Megéri: isteni.
Szívesen elcipelném ide azt, aki azt szajkózza, hogy a fesztiválozás műfaja maga a kulturális-erkölcsi métely: az irodalmi sátorban törökülésben isszák az írók-költők szavait a táborlakók, a folkszínpad felől jófajta felvidéki népzene szűrődik a vegán turmixokat kínáló pult felé. A jurták tövében lovak legelésznek, az egyik sátorban jógaoktatás folyik, s miközben próbáljuk eldönteni, mit együnk, mielőtt belevetjük magunkat a koncertekbe, megjelenik egy simogatásra Bordás Jakab, a fesztivál hivatalos kutyája, saját arcképes igazolvánnyal. Jakab (beszédes vezetékneve akkori lerobbant egészségi állapotára utal) az erdőből érkezett, Isten tudja, milyen előélet után döntött úgy, hogy itt szeretne lakni. Ahogy elnézem a tömeget, jó páran maradnának itt egész évre. A GombaOviban egész nap szakemberek vigyáznak a gyerekekre, így a szülők bátran kikapcsolódhatnak. Már a stáb felhívása – „este hatig mindenki szedje össze a pereputtyát” – megmosolyogtat, ám, hamarosan abba is beavatnak a veterán gombaszögiek, miért épp egy veréb a tábor emblémája. Az egyébként Magyarországon is ismert, mondjuk úgy, frivol tábori nóta idecitálásától azonban most eltekintenék. Kellő mennyiségű Kofolával felszerelkezve elindulunk a nagyszínpadhoz. Ez is a régi Szigeteket idézi, amikor a Világzenei nagyszínpad előtti dombon heverészve lehetett bólogatni, elmerülni a jobbnál jobb fellépők zenéjében. Az Akkezdet Phiai – a délután még az irodalmi sátorban szórakoztató slammer, Saiid, illetve Závada Péter költő-slammer duója – koncertje sajátos fordulatot vesz a nagyszínpadon. Az elromlott keverő miatt előbb a cappella rapet kapunk, aztán Said új szövegeiből némi ízelítőt. Miközben a technikusok igyekeznek megoldani a problémát, Závada félig humorosan felteszi a kérdést: nincs valakinél egy Závada-verseskötet? Nos, van: a közönség tapsvihar kíséretében adogatja előre a szerző Roncs szélárnyékban című kötetét. Lesz vers, lesz hang is, folytatódik a koncert az olyan AKPH-klasszikusokkal, mint a Kottazűr vagy a történtek tükrében egészen új színezetet kapó Mivel játszol, amelynek refrénje úgy szól: „A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene. A kérdés, hogy átérzed-e”. 
Gombaszögön 1928 óta táborozik szervezetten a magyar fiatalság, az itteni szórakozás és a kulturális programok mindig is kiemelten fontos szerepet játszottak a felvidékiek életében. Ennek megfelelően komolyan képviselteti magát a Felvidék két legfontosabb magyar médiuma, az Új Szó és a Pátria Rádió, a Fórum Kisebbségkutató Intézet fotókiállításán pedig láthatjuk magunk is: a változó idők és szelek ellenére Gombaszög valóságos fogalom az itteni magyarság körében. Sokan pedig éppen Magyarországról jönnek minden évben, hogy töltekezzenek a háborítatlan tábori hangulatból. „Ennyi fának még sosem rappeltünk” – nevet Saiid a lassan sötétbe burkolózó szalóci táj felé, aztán rákezd emblematikus, Egy ház című dalára: „Egy házam van, annak az égbolt a teteje / padló a végtelen föld, falak nincsenek / Apám a Nap, a Hold anyám, csillagok a gyermekek / Határtalan horgolják illatok a kertemet”.
2018.07.22 19:58

A csúnya is esztétikai gyönyörrel kecsegtet

Publikálás dátuma
2018.07.22 08:19

Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum/ Deim Balázs
A művészet bevett formáiról és kifejezőeszközeiről, a széphez fűződő viszony átalakulásáról is szól a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás Szentendrén
A mindennapjaink során magunk körül tapasztalható bizonytalanságot, változékonyságot, az értékvesztést, és mindezek a művészet által újraértelmezett nagyon új, és sajátos hangvételű alkotásait mutatja be a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás a szentendrei MűvészetMalomban. Az elmúlt évtizedekben új műfajok jelentek meg a művészetben, s a korábban abszolútnak tartott perfekció helyébe a nyerseség, valamint az esztétikai fogalmának megváltozására rávilágító művek megalkotása került. A határok elmosódnak, és a keleti diktatúrákban vagy a szabad kapitalizmusban élő alkotók elképzelései a politika és a technológia változásainak megfelelően alakulnak. A tárlat egyaránt állít a néző elé a korábbi művészeti konvenciókat kétségbe vonó, a múlt, az emlékezés, a megörökítés létjogosultságát feszegető, valamint a kiútkereséshez kapcsolódó, nagyon is aktuális kérdéseket.
A korábban bevett hagyományok megkérdőjelezésére tesz kísérletet Daniel Pitín cseh festőművész is, aki a képzőművészet egyik kiemelkedő műfaját, a csendéletet idézi fel Határvidék című munkájában, ami használaton kívüli, felismerhetetlen, fiktív formákból áll. „Az egész világunk erről szól: a folyamatos alkalmazkodásról az újhoz, a még nem látotthoz, vagy a teljesen érthetetlenhez, amit nem tudunk logikával felfogni. Ez a világ már túlnőtt azon, hogy az emberek változtatni tudnának rajta” – hangsúlyozta Muladi Brigitta, a kiállítás egyik kurátora, az ArtCapital programsorozatának keretében zajló tárlatvezetésen. A művészettörténész kiemelte, nem csupán a megjelenítésben, a technikai megvalósításban is felmerülnek új megoldások. Ennek példái a galéria terében is helyet kapott gipsz szobrok, amelyek magukon viseli a kéz nyomát is. - Az, ami sokáig a művészek hátsó udvarában volt kidobva, egy új gondolkodás mentén helyet kap az alkotások között is. Egy olyan fázist örökít meg, amikor a művész még keresi önmagát, és kifejezőképességét. Ez annak lenyomata, ahogy az alkotó egy pusztulási folyamat után, egy új formát, az apokalipszisből új életet hoz létre – részletezte Muladi Brigitta. A kiállított művek nagy része e gondolat mentén épül fel, valami elfeledett, de emlékeinkben elevenen élőt idéz, egy a megszokottól eltérő, olykor szürreális formában. Szűcs Attila grafikai alkotásai is múlt és jelen, az elmosódott emlékek, de egyúttal a nagyon is pontos antropológiai megfogalmazásmódok meglétére mutatnak rá. Az EXIST (élni, létezni) felirat soraiból lecsúszott S betű, az EXIT (kijárat, kiút) is egy nagyon sajátos megjelenítése annak, ahogy a mindennapi életünk felépülni látszik: a létezés – ha csak ökológiai mértékben gondolunk is rá – határán egyensúlyozunk.
Az átalakulás, a világról való gondolkodás megváltozása, a szépségeszményhez fűződő sztereotípiáink lebontása leginkább Makai Mira Dalma művein keresztül jelenik meg. - Számos művész próbálta megfogni a virág szépségét, annak múlékonyságát. Nagyon hosszú ideig e tematika szerint dolgozván készítettek virágcsendéleteket, itt viszont a pusztulás szélén álló növényt láthatjuk. A művész a szép, finom kerámiát és mázat a hagyományos esztétika megváltozásának megfelelően alakítja masszaszerű, amorf anyaggá – hangsúlyozta Muladi Brigitta. A kiállítás műveire egyaránt jellemző az eddig megszokott értelmezési keretektől és sémáktól különböző megközelítés. A természet és ember, ember és állat viszonya, az ember önmagával, saját testének legapróbb építőelemivel való kapcsolata, a múlthoz, a történelmi korokhoz, a politikai gondolkodás megváltozásához adaptálódott felfogások egyaránt megjelennek az egyes műveken. A színek és a formák elegyéből kibontakozó alkotások gyakran elidegenítő, megakasztó hatással bírnak, s felteszik azokat a kérdéseket, amelyeket igyekszünk magunktól távol tartani, és szemet hunyni felettük. A távolságtartás igénye a kíváncsisággal ellentétesen változik a kiállítás során a nézőben, rávilágítva a kortárs művészetek talán egyik legfontosabb jellemvonására: minden, ami elsőre idegen, válhat néhány perc elteltével nagyon közelivé és otthonossá.

Infó:

Csiszolatlan gyémántok Kurátor: Alexander Tinei, Muladi Brigitta Helyszín: Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalom (Bogdányi u. 32., Szentendre, 2000) Nyitva: szeptember 2-ig  

2018.07.22 08:19
Frissítve: 2018.07.22 13:29