David Lynch és a boldogság keresése

Nem járt moziba, nem nézte a tv-t, keveset olvasott. Zenét hallgatott, de ebben sem volt fanatikus. David Lynch igazi szenvedélye a montanai Missoulában, ahol 1946-ban született, a rajzolás volt és ez a passziója máig megmaradt.

Azok a recenziók késztették arra, hogy kiállítsa munkáit, amelyek 1986-ban a Kék bársonyban „egy festő filmjét” látták. Ez volt az a pillanat, amikor 40 évesen, már kultikus rendezőként kiteljesítette személyiségét képzőművészettel, fotókkal, zenével, mindavval, amit addig csak a filmvászonra korlátozott. Ezt mutatja be most a Párizsban rendezett „A másik Lynch” című kiállítása, amely szeptemberben Olaszországban, a luccai filmfesztiválon is látható lesz.

David Lynch Los Angelesben él, de évente kétszer Párizsba utazik, ahol az Idem Paris-ban készíti el litográfiáit. Itt készített vele interjút a La Repubblica.

-Fotói, litográfiái, festményei tele vannak félelmekkel, nyugtalansággal, amelyeknek el kellene múlniuk a meditáció gyakorlásával, de úgy tűnik, hogy ezek kondenzálódnak a művészetében.

.Nem hiszem. Két különböző síkon mozognak. A traszcendentális meditáció megszabadítja a testet a stressztől és a szorongástól. Ez olyan, mintha egy nagy súlytól szabadulna meg az ember és újra szabadnak érzi magát. A művészet nem az érzelmek katarzisa. A mozi sem. Megvannak a magam félelmei, mint mindenkinek,de nem teszem ezeket munkáim témájául.

-A film leghallucinálóbb pillanatai azért visszatérnek a képeiben. Ezek a képek a filmeknek is ihletői lehetnének?

- Igen. Egy képen vagy egy fotón dolgozva megszülethet egy film- ötlet. Sőt, a mozi számomra kiegészítő szerepet is betöltött, amikor húszévesen Philadelphiában képzőművészeti kurzusokra jártam. Egy zöld kertet festettem fekete alapra, amelyet egy széllökés megmozgatott. Szerettem volna, hogy a kép tovább mozogjon egy zenei hullámon. Ebből a képből született az első animációs filmem, a Hat ember megbetegszik (Six Men Getting Sick).

- A traszcendentális meditáció, amelyet Maharishi Mahesh jógitól tanult, az Ön számára az ötletek tárháza.

- Őrületes, ahogy az illuminációk megsokasodnak egy MT szeánsz után. John Lennon mondta, hogy minden alkalommal a gondolatok végtelen áradata lepi el. Maharishi azt tanácsolta neki, hogy jöjjön ki a meditációból, jegyezze fel ezeket és merüljön bele újra. Én is felvettem ezt a szokást, mindig van a kezem ügyében egy jegyzettömb.

-Megjelent nemrég egy különös zenei dokumentum- filmje ‚a Duran Duran Unstaged, míg Franciaországban újra adják a Twin Peaks eredeti, csaknem négyórás, legendás rendezői változatát. De az Inland Empire után hét évvel mindenki egy új fikciót vár.

- Elképzelés van bőven,de a moziipar nagyon megváltozott. A Duran Duran-nak nagyon tetszett a Girl Panic remixem , az All You Need Is Now című albumuk egyik dala. Ebből adódott egy film ötlete, amely újraalkotja az élő koncertet más, röptében elkapott képeken keresztül. /Eddig csak a weben lehetett megnézni. Egyre nehezebb számomra a teremben való minőségi vetítés. Régen volt a művész- és kísérleti filmek hálózata, ahol adták az én filmjeimet is. Ma az alternatív mozi egyre inkább félreszorul, a kasszasikerek elnyomják.

-Közben újra láthatjuk Tim Roth mellett Kegyvesztettségben, nagyobbik lánya, Jennifer filmjében. És mi van a terveivel? Marilyn Monroe-ról és szeretett Kafkájáról szóló művekkel?Az Istennővel és az Átváltozással?

- Az Átváltozás mágiája a különböző világok mélységeiben van, Marilyn pedig az a színésznő, akire mindig úgy gondoltam, mint ideális színészemre. Filmet akartam csinálni a könyvből, amely felfedi a Kennedyek felelősségét a halálában,de a producereknél süket fülekre találtam. Ugyanez történt Kafkával.

- Nem gondolja, hogy a tv,amely számára a Twin Peaks miniemlékmű maradt ‚ készebb a kreativitás kockázatainak vállalására, mint a mozi?Nem gondolkodik egy újabb sorozaton?

- De, gondolkodom. A fizetős tv-k, legalább is az USA-ban ma képesek magukhoz vonzani a volt művész és kísérleti filmek közönségét Lehetővé teszik azt is, ami a mozival már nem lehetséges: kibontani egy történetet a maga egészében. Nem látok ezzel együtt egy mozi nélküli jövőt. Továbbra is együtt fog élni a kis képernyővel, ahogyan a négyszögletes képek a téglalap alakúakkal.

-Fellini azt szokta mondani,hogy a mozi alulról néz felfelé és egy egész világegyetem, míg a tévé a magasból néz lefelé és csak egy kis doboz.

- Ezért is szeretem Fellinit. Amikor serdülőként láttam a 8 és felet, olyan volt, mintha egy másik világba kerültem volna. A filmnek mindig ilyen hatásának kell lennie. Ezt nem tudom átérezni a számítógépbe dugva az orromat,csak a nagy vászon előtt, teljes bizonyossággal, sötétben, megfelelő, nem erős hanggal. Egy félbeszakítás széttöri a varázslatot. Fellini Bergmannal és az Új Hullám képviselőivel azokhoz a ritka rendezők közé tartozik, akiket fiatalon is megértettem. Valójában sohasem voltam nagy filmrajongó. A nagy stúdiók filmjeit nevetségeseknek tartottam. Hitchcock kivétel volt. Az egyik oldalon voltak a szórakoztatásra szánt filmek, a másik oldalon a többi. Én mindig a többit kedveltem.

- A Veszett világ Elvis ritmusában ver. Mennyire fontos a rock a filmjeiben?

-Presley ifjúságom egyik mítosza, Roy Orbisonnal együtt. Az Only the lonely mindig velem van. De minden zene áthat az elektronikustól a táncdalig, amely váratlan kombinációban megjelenik az első szóló albumomban, a Crazy Clown Time-ben, amely általam irt és interpretált számokból áll. Gitárral kisérem magamat, én, aki kezdetben azt sem tudtam,hogyan kell megfogni. A lemez idővel különböző „ balesetek” következtében változott, annyira, hogy inkább kórházban, mint forgalomban kellene lennie. Különböző jam-sessionök eredménye, amelyek apránként beolvasztották a szövegeket is. Meg voltam győződve arról, hogy egy modern blues-gyűjtemény lesz az eredmény,de egészen más kerekedett ki. A második szólóm, a The Big Dream, amely tavaly jelent meg, már blues-osabbnak látszik.

- Párizs a művészet melegágya, ahol udvarolnak Önnek. Felkérést kap a Galeries Lafayette-től, a Dom Pérignontól…

-Ez a The Air is on Fire című, a Cartier Alapitványnál rendezett nagy kiállítás után történt. Hála Patrice Forestnek, a Galerie Item igazgatójának is,ahol megcsináltam a Works on Paper kiállítást. Ez a város egyik mágikus helye másfél évszázad óta. Itt dolgozott Picasso, itt nyomtatták Zola Vádolom című röpiratát.. Ebben az évben állítottam ki Small Stories címmel a fényképeimet a Maison Européenne de la Photographie-ban.

- Ön évek óta harcol a 2005-ben létrehozott alapítványával az MT-nek az iskolákban való terjesztéséért.. Milyen eredménnyel?

- San Francisco körzetében, különböző iskolákban, ahol “nehéz” gyerekeket oktatnak, eredménnyel alkalmazták az MT-t. Az erőszak eltűnt vagy csökkent. Bátorítanak művész és rendező barátok. Paul McCartney és Ringo Starr együtt léptek fel alapok gyűjtésére 2009-ben a New Yorki Radio City Music Hallban. Maharishi Mahesh jógi, akiről dokumentumfilmet készítettem, miután részt vettem 2008-ban az Indiában történt hamvasztásán, átadott nekünk egy antik technikát, amelyet ő élesztett fel. Ez az egyetlen, amely valósággá változtatott egy tanítást, amely évekig délibáb volt: „Az igazi boldogság nem kívül, hanem benned van!”.