igazságszolgáltatás;Orbán Viktor;tanácselnökök;bírói függetlenség;

2014-09-01 07:09:00

Orbán ismét a bírói függetlenségre tör

Nem cáfolta az Orbán-kormány azt a kiszivárgott tervet, hogy ismét beavatkozna az igazságszolgáltatás függetlenségébe. A Népszabadság írta ugyanis meg, hogy újabb, a bírói függetlenség elleni támadásra készül a kabinet azzal, hogy a bírósági tanácselnökök mostani, határozatlan időre szóló megbízatását határozottra változtatná. Ezzel a bírói kar csaknem harmadát, akár hatszáz vezetőt is le lehet lecserélni, vagy legalábbis azt elérni, hogy az érintettek ítélkezés közben mérlegeljék, mi a "jó" döntés a későbbi pályafutásuk szempontjából.

A tanácselnökök ugyanis a bíróságok szakmai tevékenységében meghatározó szerepet töltenek be, és kifejezetten az ítélkezési tevékenységért, annak törvényességéért, megalapozottságáért és pártatlanságáért felelnek. Laptársunk úgy tudja, a kormány olyan törvényjavaslatot készített elő, amely szerint a tanácselnökök határozatlan idejű megbízatása határozottra, hat évre változna, a posztot pedig pályázat útján lehetne elnyerni, melynek elbírálásában a 2010 után kinevezett bírósági vezetők játszanának döntő szerepet. A javaslat koncepcióját véleményezésre megküldték a bíróságoknak is. A lap forrásai szerint azzal, hogy a tanácselnökök elmozdíthatóvá válnak, előfordulhat, hogy munkájuk során a jogi megfontolások mellett más szempontok is érvényesülnek. Ha hatévente pályázniuk kell, egy-egy kényes ügyben esetleg mérlegelni fogják, hogy a későbbi pályafutásuk szempontjából mi lehet a hatalom számára kívánatos döntés.

Emlékezetes: az előző Orbán-kormány hivatalba lépése után átalakították a bíróságok igazgatási rendszerét, és a többségében bírák által választott tagokból álló Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) helyett létrehozták az Országos Bírósági Hivatalt, amelynek élére Handó Tündét, Szájer József fideszes EP-képviselő feleségét, a miniszterelnök személyes ismerősét állították. A Legfelsőbb Bíróság Kúriára való átnevezésével pedig mandátuma közben távolították el posztjáról Baka András főbírót, aki egyben az OIT elnöke is volt. Nem sokkal később nyugdíjazták a 62 évnél idősebb bírákat, így a korábbi vezetők nagy részétől - köztük ítélőtáblai, törvényszéki és helyi bírósági elnököktől - sikerült megszabadulni. Bár a luxemburgi Európai Bíróság és az Alkotmánybíróság döntése nyomán a kormány kénytelen volt visszakozni, így a kényszernyugdíjazott bírákat visszavették, korábbi posztjaikat - a tanácselnökség kivételével - nem kapták vissza az érintettek. Most azonban az ítélkezést közvetlenül is befolyásolva mozdíthatják el a tanácselnöki kart, a lépés pedig akár újabb nemzetközi eljárásokat is maga után vonhat.