emberrablás;Izrael;tűzpárbaj;Ciszjordánia;

2014-09-23 11:22:00

Megölték a ciszjordániai tizenévesek gyilkosait

Tűzharcban megölték a három izraeli tizenéves júniusi elrablásával és meggyilkolásával gyanúsított két palesztint az izraeli biztonsági erők kedd hajnalban Hebronban - közölte a katonai rádió.

A Sin Bét belbiztonsági szolgálat bejelentette, hogy a több hónapja kőrözés alatt lévő és mindeddig ismeretlen helyen tartózkodó Amar Abu Eisa és Marván Kavaszme az őrizetbe vétel közben kirobbant tűzpárbajban meghalt. A nyári gázai hadművelethez vezető merénylet elkövetőinek hollétéről korábban elfogott hamászosoktól szereztek információt, az akciót közösen hajtotta végre a Sin Bét, az izraeli hadsereg egyik egysége és a rendőrség terrorellenes csoportja.

Peter Lerner, az izraeli hadsereg szóvivőjének közleménye szerint a hadsereg a júniusi merénylet felderítése óta kereste a bujkáló terroristákat. Az elfogási akció körülményeiről közölték: "tüzet nyitottunk és ők visszalőttek, majd életüket vesztették a tűzharcban. Egyikük haláláról saját szemünkkel meggyőződtünk. Társa megöléséről nincs látható bizonyítékunk, de feltételezzük, hogy ő is belehalt sérüléseibe."


Az izraeli biztonságiak hajnali háromkor komoly tűzerővel támadtak a feltételezett merénylők búvóhelyeként szolgáló házra. Kavaszme és Abu Eisa nem adta meg magát, mire egy buldózerrel lerombolták az épületet, amelyben tartózkodtak.
A tízes tévécsatorna értesülése szerint az utóbbi hetekben többször is a két merénylő nyomában voltak az izraeli katonák, de eddig mindig sikerült elmenekülniük a tervezett rajtaütés elől. Az izraeli biztonsági erők azzal gyanúsítják őket, hogy június 12-én a kocsijukba csaltak egy ciszjordániai buszmegállóban várakozó három izraeli tizenévest, akik családjaikhoz akartak utazni a hétvégére bentlakásos vallási iskolájukból.

A fiatalok elrablása után a hadsereg nagyszabású hajtóvadászatba kezdett, de három héttel később csak a holttestek kerültek elő Kavaszme egy rokonának, Husszám Kavaszmének Hebron melletti telkéről.

A Hamász üdvözölte a merényletet, de tagadta, hogy része lett volna benne. Husszám Kavaszme elfogása után azt vallotta, hogy személyesen felügyelte az akciót, amelynek végrehajtásához pénzt kapott a gázai Hamász szervezettől.
A huszonkilenc éves Marván Kavaszme először tizennyolc évesen töltött tíz hónapot izraeli börtönben, majd további négy alkalommal tartóztatták le.

2010-es elfogásakor azt valotta, hogy a Hamász Hebronban működő katonai szárnya beszervezte. Egy évvel korábban kiképezték robbanószerekhez szükséges anyagok beszerzésére és újabb tagok toborzására. Ezért két évig, 2012-ig fogva tartották.
A harminchárom éves Amar Abu Eisa először 2005-ben volt egy évig bírósági tárgyalás nélküli „adminisztratív” őrizetben.