migráció;Földközi-tenger;

2014-09-30 11:39:00

2014 - a migráció fekete éve

Rekord számú, több mint háromezer illegális bevándorló vesztette életét a Földközi-tengerben 2014 során. A még le sem zárult idei évben elhalálozott menekülni próbálók száma máris kétszerese a 2011-es, az Arab Tavasz mozgalmainak köszönhető rekordnak, jelentette be a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM).

Húsz éve már a Földközi-tenger átszelése a legveszélyesebb vállalkozás az illegális menekültek számára. Idén világszerte 4077 illegális menekült halálát regisztrálta a genfi székhelyű szervezet, ebből 3072 személy a Földközi-tengeren vesztette életét. Az IOM statisztikái szerint az Európa kapuinál vízbe fúlt, megfagyott, kiszáradt vagy az éhezésbe belehaltak többsége afrikai és közel-keleti.

„Egy éve a világ elborzadva vette tudomásul, hogy Lampedusánál 360 menekült vesztette életét, miközben úszva próbálták elérni az olasz partokat. Sajnálatos módon, ez a szörnyűség máig nem fejeződött be. Alig néhány héttel ezen jelentés nyilvánosságra hozatal előtt a máltai vizeken 500 menekülő halt meg” – mondta William Lacy Swing, a nemzetközi szervezet igazgatója.

2000 óta a világon 40 ezren haltak meg miközben Európába, az Egyesült Államokba vagy Ausztráliába próbáltak meg illegálisan eljutni. és a valós szám még ennél is magasabb, mondta az igazgató, a szervezet egyes izolált régiókból ugyanis nem jut adatokhoz.

Mintegy egy éve a halálesetek látványos emelkedése a Földközi-tengeri tragédiáknak köszönhetőek, illetve a menekülni próbálók számának ugrásszerű emelkedésével. Az IOM adatai szerint 2014 első nyolc hónapjában az olasz hatóságok 112 ezer illegális menekültet regisztráltak.

2000-től, azaz 14 év alatt a Földközi-tengerben 22 ezer halálesetet vettek számba. 1996 óta 1790 menekülő vesztette életét miközben a Szahara sivatagon próbált átkelni. 1998-tól az Egyesült Államok és Mexikó határán 6 ezren haltak meg, ezerötszázan akkor lelték halálukat, amikor Ausztrália partjait próbálták elérni.