halasztás;per;devizahitel;Sopron Bank;

2014-10-02 20:47:00

Devizahitelek – Újabb pert halasztottak el

Október 9-ére halasztotta az ítélethirdetést a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön a Sopron Bank Burgenland Zrt. magyar állam ellen indított, devizahitelekkel kapcsolatos perében.

A felperes pénzintézet fellebbezett a szeptember 10-én kihirdetett első fokú ítélet ellen, amelyben a bíróság elutasította keresetét. A törvényszék akkor 2,54 millió forint perköltség megfizetésére is kötelezte a bankot. A pénzintézet jogi képviselője az első fokú ítélet elleni fellebbezés keretében kérte a perköltség 480 ezer forint plusz áfa összegre csökkentését. Egyúttal három tanú meghallgatását indítványozta a másodfokú tárgyalás során, amit azonban a tanács elnöke elutasított. A bank a fellebbezés során az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására utasítását kérte. A fellebbezést a pénzintézet elsősorban az eljárás lényeges szabályainak megsértése miatt, másodsorban a bizonyítási eljárás megismétlése, illetve kiegészítése érdekében nyújtotta be. A bank kérte, hogy a bíróság állapítsa meg: az általa alkalmazott szerződéses kikötések tisztességesek és érvényesek.

A fellebbezésben a bank kiemelte: az uniós csatlakozással a magyar jog közvetlenül alkalmazandó részévé vált az Európai Unió Bíróságának esetjoga is. Kifejtette: az Európai Központi Bank (EKB) szerint alkalmazni kell az esetjogot a közösségi jogszabályokban előírt, előzetes értesítés nélkül elfogadott nemzeti rendelkezések végrehajtásának kérdésében, ezért az a törvény nem hajtható végre, amelyet lényeges eljárási körülmények megsértésével - az EKB-vel való konzultáció elmulasztásával - hoztak. Az alperes magyar állam jogi képviselője az elsőfokú ítélet helyben hagyását kérte, hozzátéve: lényegesen újabb érvek a felperes részéről nem hangzottak el a fellebbezés kapcsán.