vetélkedő;komolyzene;Virtuózok;

2014-10-20 07:52:00

Közelkép - Végre… végre

Végre nem harmad, vagy éppen huszadrangú táncdal (pop, rock, stb.) énekesek gyarapítására rendeznek vetélkedőt. Lassan már nemcsak Dunát, hanem Tiszát lehetne rekeszteni az eddigi versenyek résztvevőivel.

A köztévé - kevés rokonszenves ötlet után - most végre Virtuózok címmel, a komolyzene fiatal művelői számára rendez versenyt. (Három korosztályban.) Az elmúlt pénteken elsőként a 14-19 év közötti pályázók léphettek az öttagú zsűri és a közönség elé. (Érdemes megjegyezni, hogy az egyébként kitűnő szakemberekből álló zsűri nem kíván önálló műsort adni, keveset beszélnek és akkor is érdemleges megjegyzéseket tesznek.)  

Ebben a 14-19 éves korosztályban természetesen már nem ritkák a kész, mondhatni kiművelt tehetségek, a csodagyereknek titulált ritkaságok általában a még fiatalabbak közül kerülnek ki. (Köztudomású, hogy Mozart már hatévesen zenét szerzett.) A következő versenynapon, pénteken már itthon is a legfiatalabb jelentkezők versenyeznek majd.

Akiket eddig hallhattunk egytől egyig kész zenészek a maguk hangszerével. Közöttük például a tubán bravúros technikával játszó fiatalember, de a klarinétos, vagy természetesen a zongoristák és hegedűsök is nemcsak kiválóan képzettek, de jószerivel akár érett művészeknek is tarthatjuk őket. (Nem véletlen, hogy többségek igen rangos zeneiskolákban - közöttük a bécsiben is - képezik magukat.)

Egyetlen - elfogadhatatlan szabálya van a versenynek: a zsűritagok ugyanis menet közben adhatják át a kis hegedűt, ami a továbbjutást jelenti a fiatalok számára. Ezzel az a baj, hogy nem tudhatják ki jön még, aki még jobban tetszik majd nekik. Ezt a körülményt nem nagyon kompenzálja, hogy végezetül még négy jelöltet kiválaszthatnak a továbbjutásra.

Azt se nagyon érteni miért kell egy kamionnal végigjárni végül az országot, miközben nem is személyesen, hanem képernyőről közlik az érdekeltekkel, hogy ők is továbbjutottak. A néző egyébként szinte valamennyi fellépőt szívesen látná, hallaná továbbra is.