Obama;Irak;katonák;Iszlám Állam;

2014-11-08 09:19:00

Iszlám Állam - Obama újabb 1500 katonát küld

Újabb 1500 katona Irakba vezénylését hagyta jóvá az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni harcot szolgáló misszió részeként Barack Obama amerikai elnök - közölte pénteken a Fehér Ház és a Pentagon.

Obama 5,6 milliárd dollárt kért a kongresszustól e műveletek finanszírozására. A bejelentés azt követően született, hogy az elnök a Fehér Házban megbeszélést folytatott a törvényhozás vezetőivel. Az amerikai elnöki hivatal és a védelmi minisztérium közlése szerint az amerikai katonák, akiket a következő hónapokban vezényelnek Irakba, nem vesznek részt harcban, hanem tanácsadóként, illetve kiképzőként tevékenykednek, valamint segítséget nyújtanak az iraki hadseregnek és a kurd erőknek az IÁ elleni hadjáratban.

Egy névtelenül nyilatkozó, magas rangú katonai vezető szerint az erősítés nyomán amerikai tanácsadók tartanak majd az Irak nyugati részén található Anbár tartományba, ahol az IÁ militánsai egyre nagyobb területeket vonnak az ellenőrzésük alá, és tömegmészárlásokat hajtanak végre. Az illetékes szerint várhatóan a most bejelentett kontingens a legnagyobb része annak az erősítésnek, amelyet az év végéig Irakba vezényelnek. Az ott állomásozó erők létszáma ezzel mintegy 3100 fő lesz.

Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője szerint az elnök azt is jóváhagyta, hogy a csapaterősítés tagjainak Bagdad és Erbíl melletti iraki katonai létesítményekben legyen a bázisuk. Az amerikai katonák eddig az iraki erőkkel közös műveleti központban voltak.John Kirby ellentengernagy ugyanerről kiadott közleménye szerint az Egyesült Államoknak a Közel-Keletért és a Közép-Ázsiáért felelős Középső Parancsnoksága (CENTCOM) két expedíciós tanácsadói és művelettámogatási központot állít fel a két említett városon kívül. Ezek feladata az lesz, hogy dandár- vagy afeletti szinten nyújtsanak támogatást az irakiaknak. Kirby szerint a CENTCOM Irak-szerte több létesítményt kíván létrehozni 12 dandár kiképzése céljára. Ebből 9 az iraki hadsereg, 3 pedig a pesmergák (iraki kurd harcosok) csapategysége lesz.