Orbán-kormány;hipermarket;adók;vasárnapi zárás;„lex multi”;

2014-11-24 10:22:00

Sokmilliárdot költöttek a megtámadott a hiperek Orbánékra

Sorban keresték a Fidesz kegyét a nagy kereskedelmi láncok az első iparági sokkot okozó 2010-es különadók után, ám mára kiderült, ablakon kidobott pénz volt a kormánypárti holdudvarra elköltött sok milliárd forint- írja a Népszabadság. 

Életük legrosszabb befektetéseként fogják elkönyvelni a Magyarországon működő hipermarketek és diszkontláncok vezetői a 2010 és 2014 között a Fidesz-közeli cégeknek, intézményeknek tanulmányokra, reklámra kiadott összegeket. „Egyszerűen semmit sem ért az egész lobbizás” – az egyik legnagyobb hipermarketlánc vezetőjének zárt körben elhangzott kifakadását a Népszabadság publikálta.

A lap szerint érthető az elkeseredés: az anyacégnek nehéz lesz elmagyarázniuk, hogy a 2010 óta kifizetett milliárdokért cserébe azt kapták jutalmul, amit a kormány ellenségei büntetésből. A Fidesz által most benyújtott, illetve részben már elfogadott „lex multi” törvénycsomag a nagy láncok piacvesztését készíti elő. Piaci erősorrendben haladva a legnagyobb áruházlánc, a Tesco már 2010-ben is a kormánypárt célkeresztjébe került.

Akkor a britek egyedül fizették a válságadónak hívott, szektorszinten 30 milliárdos kiskereskedelmi különadó közel felét. Ehhez társult, hogy kormányközeli médiumok vették górcső alá a cég munkaügyi problémáit, de az is előfordult, hogy arról cikkeztek, hogy egerek rohangálnak a hipermarket polcain. Mindeközben az Orbán-kabinet nem is titkolta, hogy kit tekint a barátjának, Orbán Viktor egyre-másra tűnt fel a CBA és a Coop rendezvényein, míg az egyik legnagyobb hazai munkáltató, a Tesco vezetőségével szóba sem álltak a Nemzetgazdasági Minisztériumban.

Csak hosszas lobbizás árán ülhettek tárgyalóasztalhoz a kormányoldallal. A „Pax Fidesz” jeleként 2012-ben a Tesco akkori vezetője már a kormányzat prominenseivel pózolt az akkori, később ugyan a GVH által már kartellnek minősített dinnyeakció nyitórendezvényén. A mosolydiplomácia jegyében a Tesco a Századvégtől megrendelte a „Tesco magyar gazdaságban betöltött szerepét” méltató tanulmányt, igaz, azóta sem tudni, hogy mennyiért.

A Sparnál is igen komoly problémát okoztak a válságadók, a szektorból egyedül ennek a cégnek az akkori vezetője merte nyilvánosan „agyrémnek” nevezni a különadókat. Rossz nyelvek szerint az elkövetkező hetekben egymásnak adták a kilincset a különféle hatósági ellenőrök az áruházláncnál. Később a Spar is úgy dönthetett, hogy jobb a békesség. A Kantar Media adatai szerint a lánc tavaly listaáron 1,2, előtte, 2012-ben pedig 1,3 milliárd forint értékben rendelt reklámot a Simicska Lajos érdekkörébe sorolt Inter Media Group (IMG)-től.

forrás és a cikk folytatása: nol.hu