bankok;Budapest Bank;MKB;államosítás;magyar állam;

2014-12-04 16:38:00

Döntöttek - Állami kézben a Budapest Bank

A magyar állam megveszi a Budapest Bankot, az eddigi tulajdonos GE és a magyar kormány az erről szóló előszerződést csütörtökön írta alá - jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtökön tájékoztatón.

Korábban írtuk, hogy az állam banki portfóliójában a Budapest Bank lesz az újabb "zsákmány". Erről előrehaladott tárgyalások folytak a General Electric Capital és a kormány között. Ezzel már 70 százalék is lehet a magyar kézben levő bankok aránya.

A Portfólió üzleti portál durva becslései szerint 83-92 milliárd forintot érhet, ami többszöröse az idén ugyancsak állami tulajdonba került, masszívan veszteséges MKB 17 milliárdos vételárának. (A BB megvásárlása az idei költségvetés újabb módosításával járhat.) Érdekesség, hogy magyar állam nem az egyedüli vevőjelölt volt, hanem a spanyol Banco Santander bankóriás is versenyben volt. Ez a csoport vette meg idén nyáron a GEC skandináv érdekeltségét. Az európai pénzvilágban a spanyolok szinte minden országban képviseltetik magukat, de Magyarországon még nincsenek jelen. Pénzügyi szakemberek szerint a magyar kormányzat mindent elkövet azért, hogy ha eladja egy külföldi bank az itteni érdekeltségét, akkor vevőként jelenjen meg, beteljesítve Orbán Viktor szándékát, hogy legalább 50 százalékban magyar kézben legyenek az itthoni bankok.

Január 16. a határidő
A kormányhatározat szerint a vevő a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. lesz. A társaságnak az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. nyújt hitelt a vételárral megegyező összegben, illetve a szükséges garanciát is az MFB vállalja. A határidő a hitelígérvény kiadására és a garanciavállalásra 2015. január 15-e, a hitel folyósítására pedig a végleges részvény adásvételi szerződés zárása.
A hitelnyújtásra és a garanciavállalásra az államot terhelő visszavonhatatlan készfizető kezesi felelősség mellett kerül sor. A nemzetgazdasági miniszter megvizsgálja az állami kezesség után felszámítandó kezességvállalási díj kapcsán a szükséges intézkedéseket, és december 10-ig benyújtja a kormánynak az azokra vonatkozó előterjesztést.

Varga: Nem hosszútávú cél a Budapest Bank államosítása

A Budapest Bank jövőjéről ugyan csak később dönt a kormány, de hosszú távon nem cél az állami tulajdon megtartása, egy-két éven belül magántulajdonba kerülhet, akárcsak az MKB - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Hozzátette: a magyar bankrendszer most kezd a helyes tulajdonosi arányra beállni. 2010-ben a kormány célja az volt, hogy a bankszektorban a magyar tulajdon aránya elérje az 50 százalékot, ez a két bank  - MKB, BB - megvásárlásával teljesült. Varga Mihály a BB megvételétől a verseny erősödését, a szolgáltatás színvonalának emelkedését várja. A miniszter korainak tartotta annak megválaszolását, hogy összevonják-e a bankot az MKB-val.

Öt bank maradhat az országban
Nagy Márton a Magyar Lízingszövetség Gárdonyban megtartott konferenciáján november 13-án mondta, hogy öt nagy kereskedelmi bank marad az országban, mivel a szektor a devizahitelek forintosítása, elszámolása és a fair bankokról szóló törvény hatására jelentős konszolidáción és koncentráción megy majd keresztül. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója hozzátette, hogy csak azok a hitelintézetek tudnak majd tevékenykedni az országban, amelyek jelentősen növelik hatékonyságukat és egyúttal csökkentik a működési költségeiket. Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy a devizahitelek elszámolása, a forintosítás és a fair bankrendszer szabályai a mostaninál versenyzőbb bankrendszert hoznak létre, ahol jelentős koncentráció történik majd.

 

Szeptember végén megírtuk, hogy lezárult az adásvételi ügylet az MKB Bank régi és új tulajdonosa között is. A Bayerische Landesbank és a magyar államot képviselő nemzeti fejlesztési miniszter aláírta a szerződést és ezzel a bank az állam tulajdonába került. 

A magyar állam 55 millió eurót fizetett az MKB részvényeinek 99,99 százalékáért, míg a korábbi német tulajdonos vállalta - és teljesítette is -, hogy az átadás előtt 270 millió eurós tőkeemelést hajt végre a bankban. A tulajdonosváltás nem volt hatással a bank szokásos üzletmenetére, és nem érintette hátrányosan az ügyfeleket - közölte a bank sajtóosztálya. A szeptember végi közgyűlésen az új tulajdonos leváltotta a régi menedzsmentet és sajátjait ültette helyükre.