kormány;Orbán Viktor;különadó;visszavonulás;zárva tartás;dohánygyárak;

2014-12-06 06:16:00

Engedmények a dohánylobbinak

Módosítások várhatók a boltok vasárnapi kötelező zárva tartásáról és a dohányipart sújtó különadóról szóló törvényjavaslatok vitájában. A Déli Áramlat projekt kimúlását követően a Orbán Viktor miniszterelnök már az azerbajdzsáni gázra vetett szemet.

Szűkítené a kormány a kötelező vasárnapi zárva tartás kivételezetteinek körét, valamint enyhítene a dohánygyárakat sújtó egyszerinek mondott egészségvédelmi adó feltételein. Mindkét témában szinte naponta változik a hivatalos álláspont.

Mindenesetre Orbán Viktor szokásos pénteki rádióbeszédében azt mondta: hosszú ideig tartott a vita, amelyben neki a legerősebb érv az osztrák és a német rendszer volt. Kereskedelmi szakemberek azonban felhívták a figyelmet, hogy Franciaországtól Németországon át és Ausztriáig éppen a magyarral ellentétes folyamatok zajlanak, mégpedig éppen a vasárnapi zárva tartási szabályokon enyhítenének. Ausztriában például arról egyeztetnek, hogy szövetségi szintről tartományi szintre helyeznék át a boltok vasárnapi zárva tartásának döntési jogát.

A kormányfő megismételte a fideszes szólamot, hogy "senkit ne lehessen vasárnap dolgoztatni", ami legegyszerűbben a kereskedelemben oldható meg. A törvény sem üzletek bezárásáról szól, hanem arról, hogy senkit se lehessen dolgoztatni a hét utolsó napján - magyarázta.

Orbán 2011-ben még azzal utasította el a KDNP vasárnapi zárva tartásra irányuló javaslatát, hogy az majd akkor lesz időszerű, ha meg lehet-e élni heti öt napi munkából. Most az ezt firtató kérdésre azt felelte: "hatból talán már igen".

A miniszterelnöki üzenet leple mögött azért több jelentős módosításra is sor kerülhet a zárva tartás ügyében. Egyebek mellett az eredeti előterjesztésben szereplő öt helyett egy vasárnapja lenne - az adventi időszakon túl - a kereskedőnek arra, hogy saját döntése alapján nyitva tartsa üzletét. Fontos változás lehet, hogy a családi kisvállalkozások továbbra is nyitva tarthatnának, de 200 négyzetméter lenne az árusítótér felső határa 400 négyzetméter helyett. A világörökségi területen található üzletekre és a vendéglátóhelyekre nem vonatkozna a tilalom. A trafik mutyi utóhatása lehet, hogy a dohányboltokat kivették a kivételek közül, így azoknak is be kellene zárniuk vasárnap.

Ugyancsak a kormány csöndes részleges visszavonulását mutatja, hogy csökkenthetik a dohányipari vállalkozások a rendkívüli egészségügyi hozzájárulásukat, ha idén munkahelyteremtő beruházást hajtottak végre. Erről már módosító javaslatot is elfogadott az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának kormánypárti többsége.

A Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterhez állítólag közel álló magyar tulajdonú Continental Dohányipari Zrt., amely érintett volt a trafik ügyekben is, közleményt adott ki a dohányipari különadót érintő módosító javaslattal kapcsolatban. A cég ebben egyebek mellett azzal is védekezett, hogy a legnagyobb nyertes a British American Tobacco (BAT), amely idén 9, míg a Continental 2 milliárd forintos beruházást hajtott végre.

A BAT eredetileg fizetendő 3 milliárd forintos különadóterhe 700 millió forintra mérséklődne - közölte a Népszavával Tóth Attila szabályozási és kormányzati kapcsolatok vezetője és kommunikációs igazgatója. A Portfolió.hu számításai szerint a Continental 46 milliós adóbefizetési kötelezettsége viszont alig 10 millió forintra csökkenne.

Orbán beszólt Putyinnak
Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádió nyilatkozata szerint tudomásul kell venni, hogy a Déli Áramlat dossziéja bezárult, a magyar érdek azonban továbbra is az, hogy "legyen olyan gázvezeték, amely Magyarországra jön, és elkerüli Ukrajnát". Ezzel kapcsolatban hozta szóba Magyarország és Azerbajdzsán közötti stratégiai együttműködést. Orbán a hónap második felében esedékes uniós csúcstalálkozón újra megvédené Brüsszeltől a rezsicsökkentést.
Pakssal kapcsolatban azt mondta, minden nemzetközi szerződést legalább ketten írnak alá, és ha az egyik fél eláll szándékától, akkor az nem valósul meg. A szerződések azt is tartalmazzák, milyen következményei vannak, ha valamelyik fél eláll a szándékától - mondta Orbán.