futball;Bajnokok Ligája;

2014-12-10 06:45:00

Bázeli csoda Liverpoolban

Igencsak izgalmasra sikeredett a BL-csoportkörének utolsó fordulója a tegnap. A Juventus nem szeretett volna tavalyi hibájába esni, amikor ugyanis az utolsó mérkőzésükön bukták el a továbbjutást. Idén viszont Pogbáék hozták a kötelezőt, és az Atlético Madrid elleni döntetlennel, kivívták maguknak a jogot a folytatásra. Az Olimpiakosz végül hiába nyert a Malmö ellen, a Megyeri Balázst is foglalkoztató – bár mostanában inkább kispadoztató – görögöknek ennek ellenére meg kell elégedniük az Európa Ligát érő harmadik hellyel az A csoportban.

A Real Madrid csak azt hozta, amit az előző hetekben megszokhattunk tőlük. Carlo Ancelotti újabb csúcsot döntött együttesével, méghozzá az ősi rivális Barcelona, 2005-2006-os szezonban felállított rekordját adta át a múltnak azzal, hogy minden sorozatot figyelembe véve, 19. mérkőzésüket nyerték meg zsinórban a királyiak a Ludogorec ellen 4-0-ra, így egyedüliként százszázalékos teljesítménnyel várhatják a jövő év eleji folytatást.

A Liverpool mostanában nem álmodhat hasonló sikerekről, mint a Real. Nem elég, hogy a bajnokságban csak a középmezőnyt ostromolják Brendan Rodgers legényei, a nemzetközi porondon is a „második vonalnak” tartott Európa Liga maradt számukra. Bár hatalmasat küzdött a Pool emberhátrányban, a csapatkapitány Steven Gerrard például szabadrúgásból bombázott a jobb felsőbe, végül a Basel örülhetett a döntetlennek és a második helynek a B jelű kvartettben.

A Leverkusennek egy iksz is elég lett volna a csoportelsőséghez. Valószínűleg a németek is így gondolkodtak, csak azt felejtették el, ha a Monaco nyer, akkor megelőzi őket. A hercegségbeli csapat pedig legyőzte a Zenitet 2-0-ra, így utolsó két mérkőzését megnyerve, mindössze négy rúgott góllal végzett a C jelű négyes élén, míg az orosz gárda az EL-ben folytathatja.

Bár az Arsenal a Galatasaray idegenbeli 4-1-s legyőzésével mindent megtett a D csoport elsőségéért, a Dortmund nem hibázott az Anderlecht ellen - megszerezte a csoportelsőséghez kellő egy pontot -, így a Bundesligában botladozó Borussia jutott tovább az Ágyúsok előtt a nyolcaddöntőbe.

Eredmények

Keddi mérkőzések

A csoport

Juventus-Atlético Madrid 0-0

Olimpiakosz-Malmö 4-2

Végeredmény: 1. Atlético 13, 2. Juventus 10, 3. Olimpiakosz 9, 4. Malmö 3.

B csoport

Real Madrid-Ludogorec 4-0

Liverpool-Basel 1-1

Végeredmény: 1. Real Madrid 18, 2. Basel 7, 3. Liverpool 5, 4. Ludogorec 4.

C csoport

Benfica-Leverkusen 0-0

Monaco-Zenit Szentpétervár 2-0

Végeredmény: 1. Monaco 11, 2. Leverkusen 10, 3. Zenit 7, 4. Benfica 5.

D csoport

Borussia Dortmund-Anderlecht 1-1

Galatasaray-Arsenal 1-4

Végeredmény: 1. Dortmund 13 (14-4), 2. Arsenal 13 (15-8), 3. Anderlecht 6, 4. Galatasaray 1.

Szerdai mérkőzések

E csoport

Bayern München-CSZKA Moszkva

AS Roma-Manchester City (Digisport 2, 20.40)

Az állás: 1. Bayern 12, 2. AS Roma 5 (8-12), 3. M. City 5 (7-8), 4. CSZKA 5 (6-10).

F csoport

Barcelona-PSG (Digisport 1, 20.15)

Ajax-APOEL

Az állás: 1. PSG 13, 2. Barcelona 12, 3. Ajax 2, 4. APOEL 1.

G csoport

Chelsea-Sporting Lisszabon

Maribor-Schalke 04

Az állás: 1. Chelsea 11, 2. Sporting 7, 3. Schalke 5, 4. Maribor 3.

H csoport

Athletic Bilbao-BATE

FC Porto-Sahtar Donyeck

Az állás: 1. FC Porto 13, 2. Sahtar 8, 3. Athletic 4, 4. BATE 3.

Az összes mérkőzés 20. 45-kor kezdődik.