B. Molnár László;
női kézilabda;Görbicz Anita;Mocsai Lajos;Testnevelési Egyetem;
2014-12-23 06:53:00
„Nem mindegy, mekkora a tét!”
Továbbra is fenntartja a véleményét Mocsai Lajos, miszerint a múlt vasárnap véget ért Európa-bajnokságon elért 6. helyével megerősítette pozícióit a magyar női kézilabda válogatott. A Testnevelési Egyetem rektora úgy véli, a fiatal csapatunk – melyből nagyon hiányzott Görbicz Anita – még nem mindegyik meccsen bírta el a rá nehezedő nyomást a végjátékban. A nyugat-európai pénztárcákhoz mért jegyáraknak ő sem örült, szerinte a nemzetközi szövetségnek jobban figyelembe kellene vennie a helyi anyagi viszonyokat.
- Sokan úgy vélik, Görbicz Anita hiánya szinte az Eb előtt kivette a még jobb helyezés esélyét a magyarok kezéből. Tényleg ennyit számít egyetlen játékos kiesése?
- Görbicz Anita mindenképpen hiányzott a csapatból, ráadásul jobban, mint azt a kontinensviadal rajtja előtt hittük volna, mert éppen a kreativitás, az okos játék akadozott időnként, és a legfontosabb pillanatokban nem volt olyan valaki, aki összefogta volna a csapatot. Ám ne feledjük el, egy edzőnek nem különféle játékosai, hanem CSAPATA van, és minden megmérettetés alkalmával a rendelkezésre állókkal kell eredményt elérni. Úgy érzem, az adott pillanatban a legjobb csapat vett részt az Eb-n.
- A meccsek végjátéka meglehetősen hektikusra sikeredett. Volt, hogy a mi javunkra dőlt el mérkőzés, volt, hogy éppen a hajrára esett össze a válogatott. Miért jellemző ez a fajta szélsőség a csapatra? Erőnléti vagy más problémák adódtak?
- Én nem hinném ezt. Ráadásul úgy vélem, érdekes hozzáállás a végjátékot feszegetni. nagyon szélsőséges volt ebben a témában a média, valamint a magyar szurkoló tábor. Állítom, a meccsek nagy részében a magyarok világszínvonalon kézilabdáztak, ám a kiegyenlített erőviszonyok miatt alakult ide-oda a meccs végeredménye egy vagy két góllal. Amíg voltak meccsek, amikor a végjátékból mi jöttünk ki rosszul, addig például a norvégok, de főleg a románok elleni meccsen kiemelkedően játszottak a lányok.
- Ez pont a két legjobb példa, hiszen az egyiknél, a románok ellen az életünk volt a tét, míg a norvégok ellenin…
- Ez így van, nem mindegy, hogy egy hajrának milyen téttel vág neki a csapat. A román meccsen a csarnok hangulata a játékosokra is átragadt, egy önkívületi állapotot hozott elő, ugyanakkor a norvégok ellen látszódott az, hogy az ellenfélnek igazán mindegy, mi lesz a vége, neki már nem kellett egyetlen pont sem. Ráadásul a fiatal magyar csapat esetében láthattuk, volt olyan találkozó, amelyen a tét nagy terhet rótt a játékosokra, akiknek ilyen pillanatokban még megremegett a keze.
- A spanyol és a dán meccsen taktikailag is alulmaradtunk. Mi miért nem tudtunk reagálni az ellenfelek váratlan húzásaira?
- Egy válogatottnak mindig kevés ideje van arra, hogy a taktikai elemeket teljes mértékben begyakorolja. Az úgynevezett bázistaktikára, annak begyakorlására van idő csak, és egy világversenyen egy csapat mindig erre építi a taktikáját. Sajnos az említett két meccsen az
ellenfél váratlan és egyben meglepő húzására a magyar csapat nem tudott reagálni. Sajnos tapasztalatból tudom, hogy a hölgyek váratlan helyzetekben megmerevednek, megzavarodnak, ami aztán végzetes lehet.
- Rengeteg panasz érkezett a hazai zsebekhez képest megfizethetetlenül magas jegyárak miatt. Ebbe, mint szervezőknek, nem lehetett volna beleszólásunk?
- Nem, mert a nemzetközi szövetség határozza meg az anyagi feltételeket, és ők egyáltalán nem veszik figyelembe a helyi viszonyokat. Nyugat-Európában azért lehet kasszasiker egy ilyen torna, mert a jegyeket eladják szponzoroknak, így a kongó csarnokok ellenére teltházas bevételek vannak a jegyárakból. Ezt itthon egyelőre nem lehet megoldani, így tökéletesen egyetértek azokkal, akik nagyon borsosnak vélték a belépők árait.