törvényalkotási bizottság;értékesítési tilalom;

2014-12-23 13:31:00

A kisebb árbevételű üzletek is veszélybe kerülhetnek

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága keddi ülésén több módosítást javasolt az Áder János köztársasági elnök által visszaküldött törvényekhez. Ezek alapján a napi fogyasztási cikkek árusításának tilalma a kisebb árbevételű üzletekre is kiterjedhet.

A bizottság azért tárgyalta a kereskedelmi törvény december 9-én elfogadott módosítását, mert azt Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a parlamentnek.  A testület két változtatást kezdeményezett. Egyrészt az eredetileg 50 milliárdos árbevételi határt leszállították 15 milliárd forintra, így az értékesítési szankció több üzletet érinthet majd: azokat, amelyek nettó árbevételének több mint fele napi fogyasztási cikk kiskereskedelmi értékesítéséből ered, két egymást követő üzleti évben elért nettó árbevétele pedig eléri a 15-15 milliárd forintot, de a mérleg szerinti eredménye mindkét esetben nulla vagy negatív.

Változás továbbá, hogy a korábban javasolt 2018 helyett már 2017. január 1-jétől alkalmazható lesz a tiltás a 2015-ös és a 2016-os üzleti év alapján. Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a kormány nevében támogatásáról biztosította a megfelelés érdekében benyújtott módosításokat.

Az MSZP-s Bárándy Gergely szerint az államfőnek az Alkotmánybírósághoz kellett volna utalnia a jogszabályt. Érthetetlennek nevezte, hogy a nettó árbevétel módosítása hogyan kezeli a kifogást. Gulyás Gergely, a testület fideszes elnöke erre reagálva jelezte: az államfőnek ez a lehetősége később is fennáll. 

A törvényalkotási bizottság emellett megvitatta az épített környezetről szóló, ugyancsak december 9-én elfogadott törvénymódosítást, amelyet az államfő a fenti javaslattal egy időben küldött vissza. A testület Áder János köztársasági elnök észrevételeire reagálva több ponton módosítani javasolta azokat az eljárási szabályokat, amelyeket a 400 négyzetméternél nagyobb üzletek építésénél, illetve bővítésénél kell alkalmazni. L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára akceptálhatónak nevezte a módosításokat és jelezte, hogy a kormány egyetért a javaslattal. 

Az MSZP-s Harangozó Tamás silánynak és alkalmazhatatlannak nevezte a törvényt, emellett úgy vélte: ellentétes a közigazgatási eljárási törvénnyel. Ezt L. Simon László visszautasította, s azt hangsúlyozta: a törvény elfogadására szükség van, mert 2014. december 31-én lejár a hatályos jogszabály.