MSZP;Tóbiás József;frakció;programalkotás;

2015-01-09 06:05:00

Stratégiát alkotnak a szocialisták

Munkamegbeszélésre, amolyan "mínusz egyedik" frakcióülésre hívta meg január 15-re a szocialista parlamenti képviselőket, a pártelnökség tagjait és a megyei elnököket Tóbiás József pártelnök. A budapesti tanácskozáson nemcsak az aktuálpolitikai helyzetet értékelik a résztvevők, de az MSZP következő féléves feladatait is meghatározzák. A nyitóbeszédet a pártelnök-frakcióvezető tartja majd, aki a szocialisták decemberi országos értekezletén évekre lebontott menetrendet határozott meg pártja számára.

Akkor Tóbiás 2015-öt a visszatérés, 2016-ot a programalkotás, 2017-et pedig a kihívás és az előválasztás évének nevezte, hozzátéve: 2018 a változás és a győzelem éve lesz. Idén lépésről lépésre lebontják a "hazug és igazságtalan Nemzeti Együttműködés Rendszerét, mert ez a kirekesztés rendszere, amelyben nincsenek szakpolitikák, csak őrült politikai utasítások" - fogalmazott akkor Tóbiás. A pártelnök szerint olyan mértékben szaggatják szét a magyar nemzetet, ahogy korábban csak megszálló hatalmaknak sikerült. Az Orbán-rendszerrel nincs alku - tette hozzá. Már akkor elmondta azt is, az MSZP-t át akarják alakítani, hogy eljuthassanak mindenkihez, akinek segítségre van szüksége, akinek véleménye van, s aki ellenáll. Bejelentette, 2018-ra olyan társadalmi alternatívát kívánnak létrehozni, amivel leváltható a kormány. Ezért jön létre a Társadalmi Párbeszéd Projektintézet, amelynek vezetője Lakner Zoltán politológus lesz; ő koordinálja a munkát, aminek végén megszületik egy új magyar társadalmi szerződés.

A január 15-i megbeszélésen sorra veszik, mit akarnak üzenni a választóknak a munkanélküliséggel, az egészségügy ellehetetlenítésével, vagy a szociális juttatások megvonásával kapcsolatban és szó lesz arról, hogyan reagáljanak a kormány kapkodó intézkedéseire, illetve a civil mozgalmakra. Beszélnek arról is, hogyan szólíthatnák meg a legkisebb településen élőket az MSZP választókerületi felelősei, akiknek feladata, hogy a településeken élőknek segítséget nyújtsanak. Forrásaink szerint Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatásával kapcsolatban is hivatalos álláspontot alakítanak majd ki a megbeszélésen. Lapunk úgy tudja, hogy az MSZP évadnyitó frakcióülése ezután február 4-én, 5-én lesz Veszprémben.