népirtás;Horvátország;Hága;nemzetközi bíróság;délszláv háború;

2015-02-03 15:33:00

A horvátok nem elégedettek a hágai bíróság ítéletével

Horvátország nem elégedett az ENSZ Nemzetközi Bíróságának döntésével, amely szerint Szerbia nem követett el népirtást Horvátországban a kilencvenes évek délszláv háborúja során, de elfogadja azt - közölte Zoran Milanovic horvát miniszterelnök keddi zágrábi sajtóértekezletén.

Nem vagyunk elégedettek azzal, hogy visszautasították Horvátország vádjait, de elégedettek vagyunk a Szerbiával kapcsolatos döntéssel - hangsúlyozta a miniszterelnök azzal kapcsolatban, hogy az ENSZ-bíróság ítélete szerint sem Szerbia, sem Horvátország nem követett el népirtást a délszláv háború során.
A politikus kiemelte: a bíróság szerint nem bizonyított, hogy Horvátországban népirtás történt, de bizonyított, hogy súlyos háborús bűnöket követtek el.

„Eltelt több mint húsz év: Horvátország megnyerte a háborút, az Európai Unió tagja, és lehetősége van a legerősebbekkel együtt építeni tovább jövőjét. Ebben a tekintetben Szerbiának is sok sikert kívánunk, de nem fogunk elállni azon követeléseinktől, hogy fény derüljön a háborúban eltűnt személyek sorsára, és visszakerüljenek az országba az elrabolt állami kincsek” – mondta Milanovic.
Hozzátette: a bíróság döntése végleges, a határozat ellen nem lehet fellebbezni.

A hágai bíróság ítélete szerint a szerb erők követtek el ugyan bűnöket, de Zágrábnak nem sikerült bizonyítania, hogy a szerbek szándéka az lett volna, hogy részben vagy teljesen megsemmisítsék a horvát lakosságot a megszállt horvátországi területeken. Hasonlóan ítélte meg a bíróság a szerbek által felhozott vádakat is, és úgy döntött, hogy a horvátok célja sem a helyi szerb lakosság elpusztítása volt, így a népirtás vádja Zágrábbal szemben sem áll meg.