Ukrajna;bánya;

2015-03-04 10:21:00

Több tucatnyi halott az ukrajnai bányában

Hivatalos közlések szerint 16 vájár meghalt, több megsérült, amikor sújtólégrobbanás történt a Donyeck közelében található zaszjadkói bányában. A tragédia az oroszbarát szakadárok által ellenőrzött területen következett be.

Egymásnak ellentmondó nyilatkozatok láttak napvilágot a szerda reggeli órákban bekövetkezett tragédiáról. Miközben ugyanis Vlagyimir Groiszman, a kijevi parlament elnöke meg nem nevezett forrásokra hivatkozva legalább 32 áldozatról tett említést, s e kijelentését a világ számos hírügynöksége át is vette, a független bányászszakszervezet egy halottról beszélt hozzátéve, hogy sokan rekedtek a mélyben. Később Groiszman is módosította nyilatkozatát. Ekkor már azt közölte, hogy egy bányász halálát erősítették meg, de 32 sorsáról semmit sem tudnak. Később a szakadárok vezetése már 16 halottról tett említést, hozzátéve, hogy további 16 személy sorsa nem ismert. A szakadár terület katasztrófavédelme előzőleg azt közölte, 73 bányász rekedt a föld alatt, s a kimenekültek közül tizennégyet ápolnak súlyos égési sérülésekkel. A szakadárok hírügynöksége pedig azt írta, hogy a robbanás idején kétszázharminc ember tartózkodott a tárnákban, s közülük százötvenhétnek sikerült kimenekülnie.

Hírügynökségek külön kiemelték, hogy a tragédiát nem lövedék idézte elő, hanem baleset történt.

A zaszjadkói bánya az egyik legnagyobb a Donyec-medencében. 2013-ban körülbelül 1,4 millió tonna szenet hoztak a felszínre. A bányában már több tragédia történt. Csak 1999 óta legalább 200 bányász vesztette életét. 2007 novemberében, szintén egy robbanás alkalmával 101-en haltak meg. Két héttel később újabb két robbanás rázta meg a bányát, ekkor öt személy vesztette életét.