Izrael;kivégzés;Iszlám Állam;

2015-03-11 09:47:00

Izraeli arabot végzett ki az Iszlám Állam

Újabb videofelvételt tett közé az Iszlám Állam (IS) terrorszervezet. A tíz perces felvételen ezúttal egy izraeli arab férfi kivégzését hozták nyilvánosságra, akit azért gyilkoltak meg, mert állítólag Izraelnek kémkedett. A szokásos narancsszínű kezeslábast viselő, térdeplő férfi kivégzését egy gyerek lőtt tarkón. Egy idősebb maszkos dzsihadista a kivégzést megelőzően Mohamed Szaíd Iszmáil Muszallam néven mutatta be a foglyot, aki szerintük a Moszadnak, az izraeli titkosszolgálatnak kémkedett. A Ynet, a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapjának értesülései szerint az áldozat 19 éves és Kelet-Jeruzsálemből származik.

Az IS további izraeli „kémek” kivégzését helyezte kilátásba, bemutattak egy fényképes listát, amelyen az állítólagos kémek szerepelnek. A terrorszervezet zsidó célpontok elleni támadásokat és Jeruzsálem meghódítását helyezte kilátásba.

A szervezet már múlt hónapban beszámolt arról, hogy túszul ejtett egy Moszadnak dolgozó kémet, akit ismereteik szerint az egyik zsidó szomszédja szervezett be az izraeli titkosszolgálathoz, és az lett volna a feladata, hogy felderítse az IS állásait és fegyverraktárait Szíriában. Az áldozat apja tagadta, hogy fia a Moszadnak dolgozott volna.

Az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét információi szerint Muszallam 2014. október 24-én utazott Törökországba, majd onnan Szíriába ment, és önként, de szülei tudta nélkül csatlakozott az Iszlám Államhoz.