Argentína;haláleset;főügyész;

2015-03-13 09:38:00

Térden állva halt meg a főügyész

A La Nación című Buenos Aires-i lap közzétette az Alberto Nisman argentin főügyész halálával kapcsolatos, független orvosszakértői jelentés eddig elhallgatott, 12. pontját. Ez pedig azt tartalmazta, hogy a férfi épp féltérdre ereszkedett a kád előtt, amikor hátulról lelőtték (kivégezték?).

Nisman volt felesége múlt héten ismertette a sajtóval a független vizsgálat jelentését, ami a hivatalos halottkémi jelentéssel ellentétben kétségbe vonta, hogy a főügyész öngyilkosságot követett volna el. Sandra Arroyo Salgado bírónő, a főügyész elvált felesége két közös gyerekük képviseletében igyekszik kideríteni az igazságot. Arroyo Salgado a 13 pontos jelentésnek ezt az egyetlen pontját nem akarta a nyilvánosság elé tárni.

Nisman a tervek szerint január közepén, egy hétfői napon akarta a törvényhozásban ismertetni vádjait az argentin államfő, Cristina Fernández de Kirchner ellen, ám vasárnap holtan találták a lakásában. A hivatalos vizsgálat öngyilkosságot állapított meg. Az ügyben nyomozó ügyésznő, Viviane Fein egy rádióinterjúban tagadta, hogy a független vizsgálati jelentésnek lett volna 12. pontja. A volt feleség felháborodottan telefonált be a rádióba, követelve, hogy hagyják már abba a hazudozást.