Vajdaság;Demokrata Párt;Vajdasági Fejlesztési Bank;

2015-03-30 12:18:00

Nagy bajban a demokraták

A csődben levő Vajdasági Fejlesztési Bank (RBV) kérelmezte a bíróságtól, hogy foglalják le a szerbiai ellenzéki politikai erő, a Demokrata Párt (DS) egyes tisztségviselőinek vagyonát, amelyet jelzálogba helyeztek, amikor hitelt vettek fel a párt számára a 2012-es választási kampányhoz – adta hírül a vajma.info portálja.

A bank követelése miatt az érintettek a minap Belgrádban tanácskozást tartottak, hogy megoldást találjanak a Demokrata Párt tagjait érintő problémára, amely egyben az egész párt gondja is, hiszen a vissza nem fizetett hitelek miatt már korábban zárolták a DS számláját.

A Kurir lap értesülése szerint a Vajdasági Fejlesztési Bank már továbbította a végrehajtási határozatot, amely Oliver Dulić párttagnak a jelzálogba helyezett vagyonára vonatkozik. Amennyiben a bíróság elfogadja a kérést, az gyakorlatilag azt jelentené, hogy elárvereznék Dulić megterhelt ingatlanjait. Hasonló sors vár még mintegy húsz DS-tagra, akiknek szintén a párt hitele miatt került jelzálogba a vagyona.