oktatás;Szeged;Ságvári Endre;

2015-03-31 07:06:00

Az MTA sem ért egyet saját ajánlásával

Fáklyás felvonulást tartottak tegnap este Szegeden a Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium átnevezése ellen. Közben kiderült, az idevágó ajánlást elkészítő MTA-osztály felülvizsgálná annak az akadémiai eljárásnak az eredményét, amelyre hivatkozva átnevezik az intézményt - írta az Origo. 

A Filozófia és Történettudományok Osztály megelégelte ugyanis, hogy a közterületek és a közintézmények elnevezésekor a kormány az MTA-ra szeretné kenni a felelősséget, és levelet írtak Lovász László MTA-elnöknek, kérve, hogy változtassák meg az akadémiai véleményezés módszertanát. Az MTA-nak törvényi kötelezettsége közterületi névadásoknál az önkormányzatoknak ajánlást kiadni, ennek eredményeként pedig az osztály szerint "sommás ítéletek születtek névadó történelmi szereplőkről". Ezzel szemben a Ságvári átnevezését sürgető Emberi Erőforrások Minisztériuma nem hajlandó elállni a döntéstől.