jótékonyság;adomány;burgonya;

2015-04-02 16:32:00

Legalább krumpli legyen - Adományosztás húsvét előtt

Ötszáz tonna étkezési és vetőmagburgonyát oszt szét országszerte a Magyar Református Szeretetszolgálat húsvét előtt. Eddig több megyében, mintegy 70 településen, legutóbb Kunmadarason osztottak ki adományt a szolgálat munkatársai - közölte a szervezet kommunikációs vezetője.

Szabó Dominika elmondta: Kunmadaras a negyedik állomása volt az adományosztásnak, ahol 14 település számára összesen húsz tonna burgonyát osztottak ki a szeretetszolgálat munkatársai az önkormányzat, szeretetotthon, családsegítő szolgálat, református gyülekezet segítségével, Tiszabő, Kunhegyes, Tiszaszentimre, Tiszaderzs, Tiszagyenda, Abádszalók, Kenderes, Kunmadaras, Tiszaigar, Tiszaörs, Kisújszállás, Tiszabura, Tiszaroff, Tiszaszőlős települések kaptak adományt.

Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke és Kovács Szilvia, Karcag város alpolgármestere írta alá Kunmadarason a Bő esztendő vetőmag elnevezésű program és A legszebb konyhakertek - Magyarország legszebb konyhakertje című program együttműködési szándéknyilatkozatát. A Földművelésügyi Minisztériumot Jaczkó Józsefné, az Agrárfejlesztésért és Hungarikumokért Felelős Főosztály munkatársa képviselte az eseményen. A két program együttműködésének célja, hogy az egykor hagyományos, ház körüli, fenntartható, vegyszermentes konyhakerti gazdálkodás újra népszerű legyen, és hogy a kiskert művelésével egészséges táplálékhoz jussanak és egyre inkább önellátóvá váljanak az emberek, akik ezzel a környezetüket is védik - mondta Szabó Dominika.

A legszebb konyhakertek - Magyarország legszebb konyhakertje programhoz idén négy országból és Magyarország 19 megyéjéből eddig 215 település csatlakozott és Budapest hat kerülete is eljuttatta már szándéknyilatkozatát. A csatlakozott településeken, kerületekben a meghirdetés után a kertművelők 2015. április 30-ig nevezhetik kertjeiket hat egyéni és egy közösségi kategóriában.