Bajnokok Ligája;

2015-04-15 00:58:00

Sovány Juve-előny

A Juventus minimális előnnyel várhatja a Monaco elleni visszavágót, miután 1-0-ra legyőzte a hercegségbeli gárdát.

Torinóban mindenki óva intette a másikat, nehogy már félvállról vegyék a Monaco csapatát, amely hatalmas meglepetésre kiverte a nyolcaddöntőben a jóval esélyesebbnek tartott Arsenalt. A hercegségbeliek a Juventus ellen sem léptek feltett kézzel a pályára, és bizony az első félidő feléig kizárólag Buffonnak volt köszönhető, hogy a Zebrák nem kerültek hátrányba.

Aztán lassan beindult a Tevez vezette torinói támadóalakzat, és a Juve hatalmas fölényt harcolt ki magának. A labdát 65 százalékban birtokolták Pirlóék, ám sem az argentin gólvágó, sem pedig a Morata, Vidal duó nem tudott a kapuba találni. A Monaco önfeláldozóan védekezett, és csak arra várt, hogy esetleg egy-két kontrából komoly veszélyt jelenthessen.

A második félidőben a Juventus rákapcsolt, és az 55. percben Morata elesett a 16-oson belül, a bíró pedig megadta a büntetőt, amelyet Vidal bevágott. A visszajátszásból aztán kiderült, rossz döntést hozott a játékvezető, ugyanis Moratát a büntető területen kívül buktatták. A Monaco nem adta fel, még a végén Berbatovot is bevetették. Maradt az egygólos olasz győzelem, így ebben a párharcban sem dőlt el semmi.

Juventus - Monaco 1-0 (0-0)