Olimpiakosz;Dzsudzsák Balázs;labdarúgó bajnokság;

2015-04-22 07:54:00

Az első fecskék Európában

Bár még javában zajlanak az európai labdarúgó bajnokságok, hétvégén két bajnokot már avattak a kontinensen: a PSV Eindhoven hét esztendő, 2008 után állhatott fel ismét a dobogó legmagasabb fokára Hollandiában, míg az Olimpiakosznak fél évtized óta nincs párja Görögországban.

PSV Eindhoven

A PSV Eindhoven a 2000-es évek közepének sztáregyüttese volt Hollandiában: 2005-2008 között sorozatban négy bajnoki címet ünnepelhetett. Dzsudzsák Balázs, a Dinamo Moszkva jelenlegi játékosa már nem lehetett a sikerszéria részese, hiszen éppen 2008-ban, az aranyérem megnyerése után igazolt a klubhoz. Ez az év gyökeres változásokat hozott az eindhoveniek életében, több tapasztalt játékos hagyta el a gárdát, s Dzsudzsák mellett olyan fiatal tehetségeket próbáltak meg beépíteni a PSV-be, mint Johan Vonlanthen, vagy Ismail Aissati. Utóbbi kettő azonban nem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket.

A klub legendája, a 101-szeres válogatott Philipp Cocu 2008-ban, rövid katari kitérő után tért vissza korábbi sikerei helyszínére. Ezúttal azonban már nem játékosként, hanem az edzők segítőjeként. Több neves szakember mellett ült a kispadon, egyebek mellett Huub Stevenstől, Dwight Lodewegestől, Fred Ruttentől és Dick Advocaattól sajátíthatta el az edzői szakma csínját-bínját. A PSV nagy hibája azonban az volt, hogy – az Ajax-szal szemben – a vezetők nem rendelkeztek igazi koncepcióval.

A trénerek sűrűn váltották egymást, mindenki hozta magával a saját garnitúráját, a sikerek azonban elmaradtak. A pechszériára jellemző volt a 2012/2013-as szezon is, amikor az Advocaat által irányított együttes 103 lőtt gólja ellenére csak második lett a hét ponttal többet gyűjtött Ajax mögött. Cocu ekkor szerezte meg edzői diplomáját, s a nagy előd távozása után már egyedül ülhetett le a kispadra.

Ezután új szelek kezdtek fújni Eindhovenben. Cocu egyértelműen a fiatal játékosokra épített, többeket elengedett. Távozott például Kevin Strootman, Dries Mertens, Jeremain Lens, Marcelo, Mark van Bommel pedig befejezte pályafutását. Felhozta az ifiből Zakaria Bakkalit, aki a holland bajnokság legfiatalabb mesterhármast elérő játékosa volt. (Azóta kiesett a klubvezetés kegyeiből, egy átigazolási hercehurca miatt úgy rendelkeztek: amíg nem találnak új klubot számára, nem léphet pályára.)

A Cocu-éra új tehetségei közé tartozik Adam Maher, akit 19 évesen igazoltak az Alkmaartól, továbbá Georginho Wijnaaldum és Memphis Depay, akikre már az első szezonban fontos szerep hárult. Jellemző a holland válogatott munkamódszerére, hogy középhátvédként a 21 éves Jeffrey Brumát és a nála két évvel fiatalabb Karim Rekiket szerepeltette. A szélsőhátvédek sem voltak aggastyánok: Santiago Arias 21, Jetro Willems 19 éves volt. Hozzájuk két tapasztalt játékost igazoltak a korábban a Manchester Unitedban szereplő Park Csi Szong és Stijn Schaars személyében. A radikális fiatalításra épülő átigazolási politikával a klub mindenképpen jól járt: 30 milliós pluszbevételre tett szert.

Egy drámai eset miatt úgy tűnt, Cocu nem tudja megvalósítani nagy tervét: 2014 márciusában rákos daganatot találtak a hátában, így ideiglenesen lemondott a vezetőedzői posztról. Szerencsére a műtét sikeres volt, legnagyobb mérkőzését, úgy tűnik, megnyerte, így visszatérhetett a kispadra a 2014/2015-ös szezonra. A gárdát a korábban a Mönchengladbachnál szerepelt Luuk de Jonggal és Andres Guardadóval erősítették meg. Előbbinek 29 gólban volt szerepe. A bajnoki cím másik kulcsszereplője a szupertehetség Depay volt.

Arra azért talán maga Cocu sem számított, hogy ilyen hamar beérik munkájának gyümölcse, s a 31. fordulóban bajnoki címet ünnepelhet. Jellemző, hogy a legutóbbi, Heerenveen elleni bajnokin a PSV játékosainak átlagéletkora 22,8 év volt. Ennek persze megvannak a veszélyei: a nyári átigazolási szezonban szétszedhetik a fiatal csapatot. Depayért a Manchester United jelentkezett be. Állítólag 20 millió euró az ára.

Olimpiakosz

Egy kicsit egyhangúvá vált a görög bajnokság: hétvégén a pireuszi Olimpiakosz az Eindhovenhez hasonlóan a 31. fordulóban biztosította bajnoki győzelmét, ezzel 42. aranyérmét kaparintotta meg. 2011 óta minden bajnokságot a magyar kapust, Megyeri Balázst is soraiban tudó gárda nyert meg. Ha pedig hozzávesszük azt, hogy 1997 óta 2004 és 2010 kivételével minden évben a pireusziak állhattak a dobogó legmagasabb fokára, még egyértelműbbé válik a piros-fehérek dominanciája. A Görögországot különösen keményen sújtó gazdasági válság is hozzájárult a pireusziak egyeduralkodásához, mivel a nehéz anyagi helyzetbe került rivális, a Panathinaikosz nagyon meggyengült.

Hogy a mostani bajnoki elsőség mennyire írható a jelenlegi tréner, a portugál Vítor Pareira számlájára, e tekintetben nyilván megoszlanak a vélemények. A szezont ugyanis a Real Madrid egykori sztárjával, Míchellel kezdte, pontosabban folytatta a több spanyol játékossal felálló együttes, amely valóságos katlanná változtatta a Karaiszkakisz stadiont: s megszerezte a Bajnokok Ligája csoportkörében a Juventus és az Atlético skalpját is.

A továbbjutás azonban nem sikerült a legjobb 16 közé, s a motiválatlanság a bajnokságban is éreztette hatását: decemberben otthon kapott ki a PAOK-tól, majd szintén otthon játszott csak 2-2-t a Jannina ellen. Míchelt januárban elbocsátották, de semmi biztosíték sincs arra, hogy az Olimpiakosz a nemzetközi színtéren sikeresebb lesz majd Pareirával, aki szintén kínos vereségeket (szám szerint kettőt) könyvelhetett el. A szurkolók különösen a Panathinaikosz elleni idegenbeli 2-1-et emésztették meg nehezen. Miközben a PSV gondja az, hogy nem tudja megtartani játékosait, az Olimpiakosznál éppen az üt vissza, hogy a saját bajnokságában nincs igazi ellenfelük.