euróövezet;Athén;

2015-04-25 07:37:00

Elege van Athénból az euróövezetnek

Még csak apró előrelépés sem történt az euróövezet pénzügyminisztereinek tegnapi rigai találkozóján Görögország kapcsán. 

Bár korábban a hitelezők azt kérték Athéntól, hogy április végéig nyújtson be olyan hiteles reformprogramot, amiről az Eurogroup tárcavezetői már érdemben tárgyalhatnak a lettországi ülésen, ebből semmi sem valósult meg, mivel hiteles programnak egyelőre se híre se hamva. Jóllehet Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök múlt héten még reményét fejezte ki, hogy április végéig megszülethet a megállapodás, ezzel megnyílhatnak a pénzcsapok Athén számára, valójában egyetlen pillanatig sem volt erre esély.

Az euróövezet pénzügyi tárcavezetői mintha egyre kevésbé bíznának a megállapodás lehetőségében. Sokat elmond erről, hogy Jeroen Dijsselbloen rigai sajtóértekezletén összesen 60 másodpercet szentelt a görög témának. Csak ugyanazt tudta megismételni, mint eddig, nevezetesen Görögország nem tudott megállapodásra jutni a hitelezőkkel. Hozzátette, a 19 pénzügyminiszter nagyon elégedetlen volt a görög kormány által javasolt gazdasági intézkedésekkel. Mint mondta, mindenki tisztában van azzal, hogy „fogytán az idő”, de továbbra is jelentősek a nézetkülönbségek. Hozzátette azonban, hogy még lát esélyt a megegyezésre május 20-ig, amikor ismét összeülnek a pénzügyminiszterek. Biztosíték persze nincs a megegyezésre, s derűlátásra nincs sok ok az eltelt két hónap állandó kötélhúzásaiból kiindulva.

Hírek szerint a rigai tanácskozáson Janisz Varufakisz görög pénzügyi tárcavezető kapott hideget-meleget, s euróövezeti kollégái keményen a tudtára is adták, mennyire elégedetlenek az athéni kormány halogató politikájával. Szlovénia képviselője állítólag azt sürgette, mielőbb dolgozzon ki az Európai Unió egy B tervet, amely akkor lépne életbe, ha kútba esne a megállapodás a görögökkel. Kifejezetten dühösnek tűnt az ismét elmaradt megállapodás miatt Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke, aki kiemelte: az EKB keményebb feltételeket is támaszthat ahhoz, hogy a görög bankok további tőkéhez jussanak.