Ki kormányozza Nagy-Britanniát?

Már csak öt nap van hátra a kulcsfontosságú brit parlamenti választásokig, az Egyesült Királyságban május 7-én járulnak az urnákhoz. A voksolásra egész Európa nagyon figyel, hiszen az egyik tétje épp az, lesz-e majd népszavazás a brit EU-tagságról. A két nagy párt, a konzervatívok és a Munkáspárt esélyei sokáig teljesen kiegyenlítettnek tűntek, a kampányfinisben a toryk némiképp jobban állnak.

Csütörtök este tartották az utolsó televíziós fórumot, amelyen egymást követően David Cameron, Ed Miliband és a liberális demokrata pártvezér, Nick Clegg válaszolt Leedsben a közönség meglehetősen kemény kérdéseire. A kérdezők a miniszterelnököt is lehazugozták, s Milibanden is kíméletelenül számon kérték a korábbi munkáspárti kormányok hibáit.

Cameron kormányfő kitartott amellett, hogy a briteknek „jár” a referendum az EU-tagságról, s további öt évet kért, hogy befejezhesse, amit elkezdett, vagyis „a Munkáspárt által hagyott romhalmaz” rendbetételét. Miliband viszont arra emlékeztetett, hogy a Labournak a pénzügyi válság súlyos hatásaival kellett megküzdenie.

Mindenki szelfi zni szeretne Ed Milibanddel FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/CHRISTOPHER FURLONG

Ezúttal is kizárta, hogy a Munkáspárt koalícióra lépne a skót nacionalistákkal, még akkor sem, ha ennek az lesz az ára, hogy a Labour nem tud kormányt alakítani, s belőle nem lesz miniszterelnök. Skóciában nagy volt a felzúdulás, hogy a munkáspárti vezér „nyitva hagyja az ajtót” egy újabb tory kabinet előtt. Rossz ómenként kommentálták a közösségi médiában, hogy Miliband megbotlott, amikor lelépett a pódiumról.

Clegg ezúttal is jól egyensúlyozott. A liberális demokrata pártvezér megvédte saját döntését, hogy 2010-ben koalícióra léptek a konzervatívokkal. Néhány választási ígéretüket megszegték ugyan, de összességében sok jót tettek – mondta. A hármas interjút követő gyorsfelmérést egyébként a kormányfő nyerte: a megkérdezett nézők 44 százaléka Cameront látta legjobbnak, 38 százalék Milibandet, s 19 százalék Clegget.

Letették a garast a pénzügyi körök legtekintélyesebb orgánumai. A Financial Times gazdasági napilap és a The Economist hetilap egyaránt a jelenlegi brit koalíció folytatása mellett foglalt állást. Noha mindkét lap vezércikke rámutat, mennyire kockázatosnak tartják Cameron ígéretét az EU-referendum megtartására, de a konzervatív-liberális demokrata koalíció gazdasági eredményeit meggyőzőnek látják, míg a Labour nem kínál hiteles alternatívát.

A voksolás közeledtével a felmérések még mindig nem igazítanak el. A BBC összesítése szerint a konzervatívok hajszállal vezetnek, 34 százalékon állnak (igaz, volt olyan közvélemény-kutatás, amely 6 százalékos tory előnyt mért), az ellenzéki Munkáspártnak 33 százalékot jósolnak, de bármelyik párt végez is az élen, egyik sem szerez az önálló kormányalakításhoz elegendő mandátumot.

A skót nacionalisták földcsuszamlásszerű győzelmet arathatnak Skóciában, az Európa-ellenes UKIP pedig a sok szavazat ellenére is csak kevés mandátumra számíthat, mivel a brit választási rendszerben a győztes mindent visz elve érvényesül. Jósolni nehéz, csak annyi biztos, hogy vagy a jelenlegi kormányfő, David Cameron, vagy a Munkáspárt vezére, Ed Miliband alakíthatja meg a következő brit kabinetet.

Cameron még öt évet kér

Modern konzervatív párt megteremtését ígérte David Cameron, amikor 2005-ben a toryk vezérévé választották. A Thatcher-Major időkhoz képest sokat nyitott társadalmi kérdésekben, még a környezetvédelmet is zászlajára tűzte. 2010-ben, amikor a választók 13 év elteltével már nagyon elégedetlenek voltak a Munkáspárttal, az ő vezetésével nyertek a konzervatívok, de messze nem eleget ahhoz, hogy szabad kezet kapjanak a kormányzáshoz.

Nagy-Britanniában fél évszázad elteltével így koalíciós kabinet alakult, a toryk kénytelenek voltak „összecsiszolni” álláspontjaikat a liberális demokratákkal. A konzervatív kormányfő a liberális demokrata pártvezérrel, Nick Cleggel tandemben irányította Nagy-Britanniát. Bár Cameron öt éve biztos kézzel vezeti a kabinetet, a felmérések szerint továbbra sem győzte meg egyértelműen a választókat, s ezúttal sem fogják abszolút többséggel jutalmazni.

„Kiváló menedzser, de nem elkötelezett politikus, inkább pragmatikus vezető, mintsem vizionárius pártvezér” – mondják róla. Nagyvonalú, a beosztottjaira hagyja a kormányzás apró-cseprő részleteit. Inkább „szuperszóvivő”, mintsem ideológus – jellemezte egy szakértő a Financial Times napilap hasábjain. A keményvonalas konzervatívok neheztelnek rá, amiért több figyelmet fordított koalíciós partnerének igényeire, mint a tory bázis elvárásaira. A nemzetközi színtéren jobban megértette magát a demokrata Barack Obamával, mint az európai konzervatívokkal.

Pedig Cameron a 2015-ös kampányba már nagyon is hagyományos toryként vágott bele. Beígérte a népszavazást arról, hogy Nagy-Britannia tagja maradjon-e az Európai Uniónak vagy sem. A bevándorlás feltételeinek további szigorítását helyezte kilátásba. Tudatta persze azt is, hogy ő maga nem a kilépést, hanem az EU-tagság fetételeinek „újratárgyalását”, néhány jogosítvány visszaszerzését, további brit „kedvezmények” kiharcolását szorgalmazná. A britek büszkeségét, a fontot mint nemzeti valutát soha nem adná fel.

David Cameron „igazi angol” – vagyonos família sarja, családfáját apai nagyanyja révén IV. Vilmos király balkézről született gyermekéig vezetik vissza. Egy üknagypapája német zsidó bankár volt. Apja egy brókercég társtulajdonosaként vagyonosodott, a felmenők között több konzervatív parlamenti képviselőt is számon tartanak. A Cameronok vagyonát – nem a kormányfőét, hanem a szélesebb családét, 30 millió fontra becsülik.

A brit kormányfő elitiskolákban, Etonban és Oxfordban végzett, már huszonévesen miniszterek mellett dolgozott. Belekóstolt a média működésébe, hét évet húzott le a Carlton Communications cégnél, majd visszatért a politikához. 1996-ban nősült, felesége, Samantha egy lord leánya, nem kevésbé illusztris felmenőkkel. A házaspárnak három gyereke született, legidősebb fiukat hat éves korában elveszítették. 2001-ben lett parlamenti képviselő Witneyben. Több poszton is állt a tory árnyékkormányban, 2005-ben választották pártvezérré.

Nagy-Britannia legfiatalabb kormányfőjeként költözött be 2010-ben a Downing Street 10. alatt lévő rezidenciára. Neki sem volt könnyű megszoknia az ottani életet. Miniszterelnökként, írják róla, fegyelmezetten elvégzi „házi feladatát”. Minden reggel ¾ 6-kor kel, átnézi napi teendőit, hogy Samanthával és a gyerekeivel együtt reggelizhessen. Utálja a miniszterelnöki kérdések óráját az alsóházban, soha nem nézi vissza az arról készült videófelvételt. Este 10 után, ha teheti, már ágyban van, a hétvégéje pedig szent, azt a családjára szánja.

Bármennyire is laza, nyugodt, magabiztos, nem stresszelő alkat, a mostani kampányban a hírek szerint rengeteget fogyott. Igaz, teljes erővel belevetette magát a korteskedésbe, gyerekeket ölelget, gyárakat látogat, védősisakot húzott a fejére, s még az indiai közösség hagyományos ruházatát is felöltötték a feleségével. Visszaüthet népszerűségére, hogy csak egy tévévitára vállalkozott. Ha a toryk alulmaradnak a voksoláson, Cameron alighanem leköszön, legesélyesebb utódjelöltjének Boris Johnsont, London karizmatikus polgármesterét tartják, aki – a kormányfővel ellentétben – hajlandó volt szemtől szembe vitatkozni Ed Milibanddel.

Miliband többet teljesít

Ed Miliband népszerűségét jócskán megdobta a választási kampány. A jóképű munkáspárti vezért sikítozó lányok fogadták korteskörútja némely állomásain, mindenki „selfie”-t akart készíteni Cameron kihívójával. Pedig még a kampány elején is bizonygatnia kellett, hogy „készen áll” arra, hogy beköltözzön a Downing Street 10.-be.Bármennyire is tapasztalt politikus, sokáig ő volt „a másik Miliband”, Tony Blair sikeres külügyminiszterének, David Milibandnek az öccse.

Ed 2005-ben került be az alsóházba, a biztos munkáspárti körzetnek számító Doncaster North választókerületben indították, ahol simán nyert is. Államtitkár volt Blair kabinetjében, majd Gordon Brown kormányában 2008 és 2010 között az energia- és klímaügyi tárcát vezette, ő képviselte Nagy-Britanniát a koppenhágai klímacsúcson.

Amikor a Munkáspárt 2010-ben elbukta a parlamenti választást, a két Miliband egy ideig versengett egymással a pártvezéri posztért. Mindkettejükkel szemben voltak fenntartások. Polly Toynbee, a The Guardian című lap publicistája volt az, aki egyszer csak feltette a kérdést: „Vajon a jó Milibandet akarjuk megválasztani?” Davidet tartották tehetségesebbnek, Ed viszont karizmatikusabb.

A két fivért ugyanakkor nem csupán eltérő stílusuk különböztette meg, hanem eltérően képzelték el az ellenzékbe kényszerült Labour útját is. David a Blair-féle, középutas „Új Munkáspárt” meggyőződéses képviselője volt, Ed viszont a tradicionális baloldalhoz áll közelebb, s azt vallja, a baloldal nem csak ideológiai kompromisszumok árán képes választási győzelmet aratni.

A Munkáspárton belüli meccset 2010-ben a fiatalabbik testvér nyerte – szoros versenyben, méghozzá úgy, hogy sem az alsóházi képviselők, sem a párt emblematikus vezetői körében nem ő volt a favorit, a szakszervezetek támogatása döntött. Cameron kormányfő az idei kampányban gyakorta feltette a kérdést: milyen miniszterelnök lenne abból, aki „a saját bátyját is képes volt hátba szúrni”. Ednek saját pártján belül sem igazán sikerült eloszlatni a kételyeket.

Blair exkormányfő is csak a kampány finisében biztosította támogatásáról, főként azért, mert végig kitartott amellett, hogy a Munkáspárt nem tart népszavazást az EU-tagságról.Edward Samuel Miliband a brit Munkáspárt első zsidó vezetője. A Miliband-fiúk édesanyja, Marion Kozak lengyel holocaust túlélő, apjuk Belgiumban született, a lengyel zsidó család a II. világháború idején települt át Nagy-Britanniába. A néhai Ralph Miliband elismert marxista akadémikus volt, a London School of Economics (LSE) tanára, majd a Leeds-i Egyetem professzora.

Miliband nem kevésbé kiváló iskolákba járt, mint a konzervatív kormányfő. Oxfordban politikatudományt és közgazdaságtant hallgatott, az LSE-n végezte a mesterképzést. Akárcsak Cameron, próbálkozott a médiában, de gyorsan átnyergelt a politikára. Pártelnökké választását követően Ed 2011-ben vette el gyermekei anyját, Justine Thornton ügyvédnőt. Már 2002 óta egy párt alkottak, első fiuk, Daniel 2009-ben, a második 2010-ben született. Milibandék 1,6 millió fontot érő londoni háza bulvártéma lett, különösen, miután kiderült, két konyhájuk van, de a szerényebbiket mutatták meg a nyilvánosságnak.

Ed kampányának irányítására Barack Obama fő stratégáját kérte fel. David Axelrod őszintén megmondta neki, nem tudja garantálni, hogy győzelemre segíti. Blairrel ellentétben Miliband háta mögött nem áll ott a City, a vállalkozók szkeptikusan tekintenek ígéreteire. A befolyásos médiamogul, Rupert Murdoch pedig leteremtette kedvenc bulvárlapját, a The Sunt, mert nem bírálta elég keményen a Labour kormányfőjelöltjét.

A munkáspárti vezér népszerűsítésére szánt kampányvideót a a Bourne-filmek rendezője, Paul Greengrass forgatta.„Én leszek az első politikus, aki inkább kevesebbet ígér, és többet teljesít” – mondta a tegnapi, utolsó televíziós fórumon Ed Miliband. Ha veszít, a fejéhez vágják majd, hogy a bátyja biztosan jobb kampányt vívott volna. A Labour köreiben már azt találgatják, ki lehet majd az utódja.