tömegközlekedés;vonalbezárás;ésszerűsítés;

2015-05-20 07:05:00

Túllép pártérdekein a kormány?

Egységes elképzelés szerint akarja megszervezni az ország tömegközlekedését a kormány. Ennek érdekben egymásra rakják az ország vasút, autóbusz, úthálózat térképét, illetve megnézik, hol vannak a kórházak, az iskolák és az utasok elvárásainak megfelelően elkezdik ezeket összefésülni. Ilyesmivel a rendszerváltás óta érdemben egyetlen kabinet sem foglalkozott és nem tudni, sikerül-e éppen ebben a ciklusban a tömegközlekedést ésszerűsíteni.

Nem lesznek vonalbezárások, csak jól működő közlekedés. Lázár János ezzel nyugtatta meg a napokban az újságírókat, amikor az Origó kérdésére elmondta, a kormány egységes koncepció alapján szeretné megszervezni az országban a közösségi közlekedést. Legalábbis megpróbálják, gyors munkát viszont nem ígért a Miniszterelnökség vezetője, ugyanis az elmúlt 25 évben stratégiailag senki nem nyúlt az ország tömegközlekedéséhez. A tervek szerint egymásra rakják a vasút, autóbusz, úthálózat térképeket, illetve megnézik, hol vannak a kórházak, az iskolák és az utasok elvárásainak megfelelően elkezdik ezeket összefésülni.

Százmilliárdokat költenek vasútfejlesztésekre, hogy néhány perccel rövidebb legyen a menetidő. Vannak olyan városok, amelyeket közúton, vasúttal, autóbusszal is egyszerű megközelíteni, miközben az ország egyes részein a megyeszékhelyre is csak nagy nehézségek árán lehet eljutni egy 25 kilométerre lévő településről - fogalmazott Lázár, aki szerint jelenleg nem látják világosan, mibe öntik a pénzt.

Az ésszerűsítés azt jelentheti, hogy mindenki egyszerűen, gyorsan elérheti úticélját, feltéve, ha a kormány valóban elkezdi és végig is csinálja az átszervezést. Névtelenséget kérő szakemberek lapunknak arról beszéltek, nem csak a munka nehézsége tartotta vissza a korábbi kormányokat a tömegközlekedés átszervezésétől, hanem saját pártérdekeik és a pénzszűke. Az út, vasút, buszhálózat fejlesztésétől ugyanakkor mindenki szavazatokat remélt. Arra figyelmeztettek, vélhetően Orbán Viktor sem véletlenül ígér új utakat, autópálya fejlesztéseket mostani roadshowján, amelynek során a 23 megyei jogú városban ezerkétszáz milliárd forintnyi uniós fejlesztési pénzt oszt szét. Ezért nem feltétlenül biztosak abban, hogy a kormány a ciklus végéig az utasok elvárásainak megfelelően valóban ésszerűsíti az ország közlekedését.

Budapesten is állandó vitatéma a közlekedés. Arról Varga Mihály beszélt a múlt héten az Origónak, hogy átvállalják a BKV 53 milliárdos adósságát. Az idei évet érintő, ehhez szükséges költségvetési módosítást már beterjesztették, cserébe viszont a kormány azt szeretné, ha a főváros újragondolná Budapest közlekedését. A nemzetgazdasági miniszter szerint az elektromos buszparkot kellene fejleszteni a kötött pályás közlekedés helyett. Tarlós István azonban európai uniós pénzből egyebek mellett az 1-es villamost kívánja Kelenföldi meghosszabbítani, illetve az újpalotai villamosvonalat kiépíteni, emellett a 3-as metrót is felújíthatják. A főpolgármester Varga tanácsát megköszönve a Népszavának kijelentette, a közösségi közlekedés szervezése a Fővárosi Önkormányzat feladata, azzal pedig mindenki jobban jár, ha a jármű állomány fejlesztésének irányát rájuk bízza.

A Miniszterelnökséget vezető minisztere nem akart ebben a vitában állást foglalni, Lázár szakmai kérdésnek tartja, hogy az elektromos buszokat vagy a kötött pályás közlekedést kellene inkább preferálni és erről még nem folytattak vitát. Ám elmondta, a kormány tisztában van azzal, hogy jelenleg hiába rendezik a budapesti tömegközlekedés adósságait, a probléma újratermeli magát. Ezért kell a közlekedést újragondolni.