Április közepén egy ungvári csoporttal találkoztam egy harmadik országban. A kárpátaljai magyar és nemcsak magyar zömében üzletember férfiaktól akkor arról érdeklődtem, milyen a törékeny béke, hozott-e lényegi változást életükben a februárban aláírt minszki tűzszüneti megállapodás. Annyit nyilván tudtam, tudtunk, hogy a fegyvernyugvás relatív, nem teljes egyik oldalon sem, naponta történnek szórványos lövöldözések, összecsapások, de az addig dúló kegyetlen háborúnak mégiscsak vége.
Legnagyobb meglepetésemre a kárpátaljaiak azt mondták, hogy hovatovább „legkisebb gondjuk” az otthonaiktól messze zajló donbászi háború, az a harc, amit a mindennapi megélhetésért kell vívniuk, az viszont felőrli a lakosságot. S van, valami, amiről igazán kevés információja lehet a külföldi szemlélőnek, mert az ukrán médiában is leginkább a bulvárhír kategóriába tartoznak azok a jelentések, amelyek a különböző fegyveres kisebb-nagyobb csoportok ténykedéséről szólnak. Pedig ez az egyik legnagyobb reális fenyegetés, amivel a lakosságnak, de a kormányzatnak is számolnia kell, mondta az egyikük. „Senki sem tudja, mennyi fegyver van a frontvonalon kívül, egyének és kisebb csoportok kezében. A hazatérő, leszerelő, vagy csak a harcot megunó különböző önkéntes zászlóaljak katonái közül sokan fegyverrel riogatják honfitársaikat. A kormányzat nem tudja leszerelni őket, az önkéntes zászlóaljak többségét képtelen ténylegesen a hadsereg felügyelete alá vonni. Ezeknek a „nehézfiúknak” és parancsnokaiknak nem tetszik a Minszkben rájuk erőltetett tűzszünet, megalkuvónak, gyávának tartják a kormányzatot, főképp Porosenkot, amiért késznek mutatkozik tárgyalni a szakadárokkal. Ők még nagyon sok fejfájást fognak okozni Porosenkonak is és Jacenyuknak is, de a lakosságnak is, mert igazságosztó arkangyaloknak képzelik magukat. De azzal is számolnia kell a kijevi kormányzatnak, hogy ezek a csoportok fegyverzetük jó részéhez ukrán oligarchák jóvoltából jutottak. Pénzt pedig nem szívesen dob ki senki, még hazafias megfontolásból sem és még akkor sem, ha milliárdos”, állította sokat sejtetően az egyik ungvári fiatalember.
Azóta figyelem a kishíreket, a bulvárt is. Sajnos őt igazolják, olyannyira, hogy ma már egyre inkább vezető anyagokká válnak. Azóta már kétszer is megrengette az ukrán mindennapokat egy-egy fegyveres rablás – egy benzinkút és egy bank megtámadása. Mindkét esetben volt katonák követték el, akik nyilván fegyvereikkel egyetemben érkeztek haza. És olyan sajtóbeszámolókkal is találkozhattunk már, amely hivatalos forrásokra hivatkozva közli, hogy rendszeresen lopják a hadsereg fegyvereit az úgynevezett terrorellenes hadművelet zónájában.
De az oligarchák kapcsán megfogalmazott borúlátás is igazolódni látszik. Május 29-én az volt az egyik vezető hír, hogy a nemrég Porosenko által leváltott nagyhatalmú dnyipropetrovszki kormányzó, a rémtetteiről elhíresült Ajdar önkéntes zászlóaljt is pénzelő Igor Kolomojszkij tulajdonában lévő Privát csoporthoz tartozó kremencsugi kőolaj feldolgozó gyár biztonságáért felelős harcosainak mintegy ezer tagja indult meg május 27 reggelén Kijevbe, hogy lezárja az Ukrnafta egyik épületét.
Nem ez az első eset, amikor Kolomojszkij fegyverrel kíván érvényt szerezni akaratának, egy ilyen lépésének köszönheti leváltását is. Márciusban azért szegült szembe Kijevvel az oligarcha, mert a parlament megszavazta hogy a részvénytársaságok 60 százalékos tulajdonosi részvénye helyett, elegendő azok 51 százalékát birtokolni ahhoz, hogy döntőképessé váljon a részvénytársasági gyűlés. Ezzel a módosítással azonban Kolomojszkij elveszítette az ország vezető olajipari vállalata, az Ukrnafta feletti irányítást, mivel a vállalat részvényeinek 51 százalékát az állam birtokolja. Emellett még a törvénymódosítás miatt az oligarchának milliárdos nagyságú osztalékot is kellene kifizetnie az államnak. A vállalat élén álló igazgatót ekkor kirúgták, Kolomojszkij fegyveresei pedig megszállták a vállalatot.
Porosenko leváltotta a kormányzót, hiszen korábban maga mondta, hogy nem tűr meg magánhadsereget az országban. Ezután olyan sajtóhírek láttak napvilágot, hogy az önkéntes zászlóaljak megindultak a főváros ellen. Ez rémhírnek bizonyult, de Kolomojszkij fegyveresei most újra felléptek a Ukrnaftánál. Az ok nyilván ezúttal is ugyanaz – meg akarják gátolni az állami tulajdonos hozzáférését Ukrajna egyik legnagyobb kőolaj feldolgozó vállalatához, amely a kőolaj termelés 68 százalékát, és a gáztermelés 11 százalékát uralja Ukrajnában.
Mindez nyilván Porosenko népszerűségén és támogatottságán csattan, neki (és a kormánynak) róják fel az országban uralkodó káoszt és a mindennapi biztonság hiányát.
Tény, a csokoládékirály államfő örökölte ezt a helyzetet, de megoldani nem tudta. Hivatalba lépésekor – június 7-én tette le az esküt – azt ígérte, véget vet a háborúnak és a korrupciónak és közelíti Európához az országot.
Európa mégis inkább távolodni látszik. Ukrajna ugyan aláírhatta a társulási- és szabadkereskedelmi egyezményt az EU-val, de ennél többre egyelőre nem számíthat. Ez pedig hovatovább semmit nem jelent, mert ezzel elveszítette az orosz piacot és az orosz anyagi támogatást, Európa pedig inkább csak csöpögteti a pénzt a gyakorlatilag államcsődbe került Ukrajnának. Múlt héten, május 22-én a rigai keleti partnerségi csúcson Ukrajna és az Európai Bizottság aláírta az utolsó (harmadik) EU-s makroszintű pénzügyi támogatásról szóló egyezményt, melynek értelmében az EU további 1,8 milliárd euró támogatást folyósít Ukrajnának.
Az Európai Unió ugyanis három részletben nyújt makroszintű pénzügyi támogatást Ukrajnának, az első két részlet kifizetése 2015 végéig tart, míg a harmadik részletet 2016 elejéig megkapja az ország. Korábban, 2014 folyamán pedig ennek keretében Ukrajna 1,360 milliárd euró támogatást kapott.
Ez azonban „aprópénz” Ukrajna gondjaihoz képest és ahhoz is, hogy az államcsőd kivédhető legyen. A kormányzat és az amerikai-ukrán állampolgárságú pénzügyminiszter, Natalija Jareszko szerint „szóba sem jöhet az államcsőd”, de szakemberek, elemzők szerint ez akkor is tény, ha Kijev nem hajlandó elismerni. Jareszko egyelőre az államadósság átütemezéséről szóló tárgyalások gyorsítását kéri Ukrajna hitelezőitől. tervei szerint Ukrajna 15,3 milliárd dollár értékben hajt végre adósság-átütemezést egy átfogó program részeként, amelynek keretében a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 4 év alatt 17,5 milliárd dollár kölcsönt nyújt Kijevnek, más nyugati partnerek pedig további 7,5 milliárd dollárt. Elképzelése egyelőre nem talált támogatókra a magánhitelezők körében, márpedig ettől függ az IMF hitel második részletének folyósítása.
Kétségtelen, ha Európa és a Nyugat nem lép közben az amúgy is kritikus helyzetben lévő ország összeomlik.
Ilyen szándék nem mutatkozik, Ukrajna nem EU-tag, az EU pedig a görög helyzettel sem tud mit kezdeni. Azt viszont Rigában egyértelművé tette az uniós vezetés, hogy Ukrajnának még a vízummentességre is várnia kell.
A nyugati-európai lelkesedés megcsappanása a nyugati médiában is tetten érhető. A kezdeti eufória után fokozatosan jelennek meg az ukrán vezetést bíráló írások és vélemények, egyre gyakoribbak a bírálatok a reformok elmaradása, a korrupció burjánzása miatt. Leíródik már az is, hogy „mindkét”, azaz az ukrán oldal is megsérti a tűzszünetet, kínozza a foglyokat és korlátozza a sajtó és szólásszabadságot, indokolatlanul és elfogadhatatlan módon zár be orosz nyelvű vagy neki nem tetsző rádió és televízió adókat. Az sem váltott ki osztatlan sikert Európában, hogy a tűzszünet megsértéséről jelentést adó EBESZ megfigyelő missziót hazugnak, elfogultnak nevezték Kijevben, mint ahogy a foglyok kínzásáról hírt adó Amnesty Internationalt is.
Porosenko elnöknek szomorú mérleggel kellett szembesülnie egy éves elnöksége után. És nem vigasztalhatja, hogy nem rajta múlt. Az államfő támogatottsága folyamatosan csökken. Ám az, hogy távolról sem olyan mértékben, mint a kormányé és Arszenyij Jacenyuk kormányfőé, jelzik, hogy a választók mégiscsak tudatában vannak mindennek.
Klicsko újra polgármester lenne
A 2013 november végén kezdődött és 2014 február 22-én hatalomváltással végződött kijevi Európa-párti tüntetések emblematikus alakja, az ökölvívó legenda Vitalij Klicsko gyakorlatilag eltűnt a politika élvonalából annak ellenére, hogy ő volt Ukrajna legnépszerűbb közéleti szereplője.
A Majdan mozgalom idején Klicsko mindvégig a párbeszéd, a tárgyalásos megoldás híve volt, ami a tiltakozás eldurvulása, a szélsőséges elemek megjelenése után már láthatóan nem minden csoportosulásnak tetszett. Ezért történt meg, hogy le is hurrogták és meg is dobálták a jobb szektoros hangadók egy tavaly februári beszéde során a Majdanon. A már akkor rendkívül aktív német-francia közvetítési kísérlet idején (akkor még a lengyel külügyminiszter is az európai uniós közvetítő küldöttség része volt) úgy tűnt, Klicsko az EU favoritja, ő az első számú tárgyalópartner. Ez nyilván annak is köszönhető, hogy sportolóként nemcsak Ukrajnában, hanem Németországban is szinte nemzeti hősnek számított, hiszen német klub színeiben bokszolt, gyakorlatilag Németországban élt.
Éppen ezért meglepetésnek számított, hogy a február 22-i hatalomváltás után Klicsko és liberális pártja, az UDAR kimaradt az új ideiglenes kormányzatból, amelyben Julija Timosenko pártjának vezetői, Arszenyij Jecenyuk és Olekszandr Turcsinov kerültek előtérbe és kormányzati szerepet adtak a szélsőjobboldali radikális Szvoboda pártnak is.
Klicsko azonban kívülről támogatta – egy ideig – az ideiglenes kormányzatot, majd bejelentette, hogy indul az államfői tisztségért. A közvélemény-kutatások szerint ő volt a favorit, amikor visszalépett Petro Porosenko javára. Porosenko így az UDAR jelöltje lett, Klicsko pedig indult a 2012 nyara óta üresen álló kijevi főpolgármesteri székért. Ezért csak átmenetileg, a 2015 októberi rendes polgármester-választásig lett a főváros vezetője. A bajnok 2006-ban és 2008-ban is indult a tisztségért, de akkor nem nyert, tavaly azonban több mint 40 százalékkal előzte meg a második helyen végző Leszja Orobec parlamenti képviselőt, Majdan téri aktivistát.
A kijevi főpolgármesteri tisztség jelenleg inkább csak reprezentatív, a legfontosabb döntéseket az államfő által közvetlenül kinevezett közgyűlési elnök hozza meg. Klicsko győzelme után sok elemző arról beszélt, hogy vélhetően Porosenko nagyobb hatalommal ruházza majd fel a bizalmasának tartott Klicskót, aki az ő javára lépett vissza az államelnökségtől. Az új főpolgármester megválasztása után arról beszélt, hogy vissza kell adni az önkormányzatiságot a városnak, hogy sok reformra van szükség a közlekedés, az ingatlanpiac, az egészségügyi ellátás és az oktatás terén, és azt is mondta, hogy elsődleges célnak tartja a korrupció elleni harcot. A kijevi reformok azonban az országos politikától függenek, és egyelőre váratnak magukra.
Május 27-én Klicsko bejelentette, hogy újabb mandátumért indul, amennyiben az ukrán parlament, a Verhovna Rada kiírja a választást.