egészségügy;Éger István;Magyar Orvosi Kamara;

2015-06-04 07:03:00

Már alig lehet gyógyítani

Természeti katasztrófákhoz hasonló helyzet alakul ki a magyar betegellátásban, ha nem kapnak tisztességes béremelést az egészségügyi dolgozók – állítja a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke. A szakmai testület a miniszterelnökhöz fordult, hogy még a jövő évi költségvetés elfogadása előtt megállapodás szülessen a tarthatatlanná vált helyzet megoldására.

A MOK a hét elején Orbán Viktornak címzett levélben gyűjtötte össze az érveket, hogy miért okoz az ágazaton messze túlmutató társadalmi és politikai károkat, ha a kormány nem foglalkozik érdemben az egészségügyi dolgozók tarthatatlan bérhelyzetével. Éger István tegnap sajtótájékoztatón ismertette, hogy a kamara területi szervezeteinek vezetői hétvégi tanácskozásukon döntötték el: élnek a miniszterelnök egy évvel ezelőtt elhangzott felkérésével, hogy a kormány szakmai tanácsadó partnereként jelezzék a szakma gondjait. Az elnök hangsúlyozta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vezetőivel napi kapcsolatban állnak, de a jövő évi költségvetés javaslatában nem találják nyomát azoknak a béremelési és szakmai javaslataiknak, amelyek érdemi előrelépést hoznának.

A MOK legfőbb érve az egészségügy rendbetételére, hogy ha az ellátórendszer a szakemberhiány és a megmaradt dolgozók túlterheltsége miatt nem képes meggyógyítani, munkaképes állapotban tartani a magyar munkavállalókat, akkor nem bővülhet tovább az épp növekedési pályára állt hazai gazdaság. Az ország stabilitása és fejlődése szempontjából tehát nem halogatható tovább a kritikus szintet már meghaladó munkaerőhiány megszüntetése, aminek egyetlen eszköze a tartós és kiszámítható béremelés. A szakmai testület elnöke azt is hangsúlyozta, hogy az ágazat minden dolgozója örül az utóbbi évek főként uniós pénzből megvalósított fejlesztéseinek, hisz ezek hatására jelentősen javultak a betegellátás infrastrukturális feltételei. Ugyanakkor kötelességük figyelmeztetni a döntéshozókat, ha a modernizált intézményrendszer fenntartására, működtetésére évről évre kevesebbet költenek, akkor az orvosok és ápolók egyre gyakrabban lesznek kénytelenek megszegni a szakma szabályait, egyre több beteg késve kap ellátást, egyre kevesebb emberen tudnak segíteni.

Az Orbán Viktornak címzett levél legfontosabb megállapításait összefoglalva Éger István emlékeztetett, hogy 2012-2013-ban, az ország sokkal rosszabb gazdasági helyzetében elindult az ágazatban a bérrendezés, azóta azonban nem történt érdemi előrelépés. A MOK véleménye szerint a gazdaság bővülése most megteremti a hátteret ahhoz, hogy évente 30 milliárdot szánjon a kormány az egészségügyi béremelésekre, amivel néhány év alatt el lehetne érni a tisztességes bérszínvonalat. A levél hangsúlyozza, hogy az Orvosi Kamara támogatja a jogos és szakszerű kritikákat megfogalmazó szakmai és érdekvédelmi szervezeteket, függetlenül attól, hogy azok tárgyalóasztalnál, vagy demonstrációkon próbálnak eredményt elérni. Kérdésre válaszolva az elnök megerősítette, hogy a július 1-jére tervezett újabb nagyszabású utcai demonstráción is ott lesznek, bár méltatlannak tartják, hogy az ápolók, orvosok, a betegek és hozzátartozóik az utcán kénytelenek kifejezni a helyzetük tarthatatlanságát.

Még egy levél Orbánnak
Konzultációt kezdeményezett a mozgássérült emberek jövőjéről a miniszterelnökkel a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke az Ötéves a kormány című konferencián elmondott beszédének hatására.
Kovács Ágnes levelében hangsúlyozza: a mozgássérült emberek is a munkába igyekvők, bérből és fizetésből élő adófizetők közé akarnak tartozni, ehhez azonban másokkal egyenlő esélyeket kell kapniuk, amelyhez nem jótékonykodó, hanem a felzárkózás esélyét biztosító államra van szükség.