FC Liverpool;Bogdán Ádám;

2015-06-12 13:24:00

Bogdán Ádám az FC Liverpoolban folytatja

Az angol klub pénteken, a honlapján közölte, hogy mindenben megállapodott a 27 éves játékossal, aki július elsején kerül új együtteséhez.

A magyar válogatott kapusa az utóbbi nyolc évben a Bolton Wanderers játékosa volt, ahol lejárt a szerződése, így az FC Liverpool ingyen szerezte meg. A Vörösök honlapja emlékeztet arra, hogy a focista karrierje során kétszer szerepelt ellenük, legutóbb januárban, az Anfield Roadon rendezett FA Kupa-meccsen, amely gól nélkül ért véget.

A 19-szeres válogatott Bogdán az FC Liverpool harmadik nyári igazolása a csatár Danny Ings és a középpályás James Milner után. A csapatba kerülésért a belga válogatott Simon Mignolet-vel kell majd megküzdenie."Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy a világ egyik legnagyobb és legismertebb csapatához csatlakozhatok! Nagyon várom már az új kihívásokat. - írta pénteken Facebook-oldalán Bogdán, aki jelenleg a válogatottal készül a szombati, finnek elleni idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőre. - Köszönöm a családomnak és azoknak az embereknek a támogatást, akik segítettek idáig eljutni. Külön hálával tartozom a Boltonnak, hogy megadta a lehetőséget, és a gyerekkori álmom beteljesítésével a Premier League-ben védhettem."

Bogdán 2007-ben a Vasastól szerződött a Boltonhoz, amellyel az élvonalban és a másodosztályban szerepelt.
A 18-szoros bajnok FC Liverpool a hatodik helyen zárta az idényt a Premier League-ben, így a következő szezonban az Európa Ligában indulhat.