cselgáncs;dzsúdó;Ungvári Miklós;

2015-06-13 18:13:00

Dzsúdó: döntőbe jutott Ungvári

A 73 kilogrammos Ungvári Miklós döntőbe jutott, míg az 57 kg-ban szereplő Karakas Hedvig a bronzéremért küzdhet az olimpiai kvalifikációs cselgáncs világkupa-sorozatba tartozó budapesti Grand Prix szombati nyitónapján.

Az első napon magyar részről 21-en léptek tatamira, ám közülük csak ketten lesznek érdekeltek a 17 órakor kezdődő éremcsatákban. Az olimpiai ezüstérmes Ungvári az előcsatározások során brit, spanyol és svéd riválisát is ipponnal verte, majd a négy között jukóval bizonyult jobbnak a belga Dirk van Ticheltnél. A fináléban a ceglédiek 34 éves büszkesége - aki kiemelkedően jó formában dzsúdózik - a hozzá hasonlóan Európa-bajnok szlovén Rok Draksiccsal találkozik.

A vb-harmadik Karakas intésekkel jutott túl első, venezuelai ellenfelén, ám ezután vazaarival kikapott a japán Tamaoki Momótól. A vigaszágon a Honvéd versenyzője ipponnal verte a német Miryam Ropert úgy, hogy riválisa vazaarival vezetett, és leszorította, ám a magyar cselgáncsos innen is tudott fordítani. Karakas a bronzéremért az olimpiai harmadik, vb-második amerikai Marti Malloyjal száll szembe.

Az olimpiai bronzérmes Csernoviczki Éva (48 kg) meglepetésre első meccsén ipponnal alulmaradt a japán Tonaki Fumával szemben, így nem jutott vigaszágra sem. Ami a többi magyart illeti, a 63 kg-os Szabó Franciska hetedik lett, míg 60 kilóban Bartha Ákos, Szabó Csaba és Petka Roland, 66-ban Zámbori Bence, Hagyó Gábor, Majer Tibor és Őri Felicián, 73-ban Hosnyánszky Dániel, Juracsek László és Szabó Frigyes, 48-ban Csernoviczki mellett Pupp Réka, 52-ben Polgár Luca, Maros Barbara, Keliger Bernadett és Szabó Katinka, 63-ban pedig Siroki Ibolya és Knédig Emőke helyezetlenül zárt.

A GP-n 72 ország 512 versenyzője indul, a hazai válogatott 44 főből - 26 férfiból és 18 nőből - áll, súlycsoportonként négy cselgáncsozó képviselheti Magyarországot. A Papp László Sportarénában öt olimpiai, tíz világ- és 60 Európa-bajnok - köztük Ungvári Miklós, Csernoviczki Éva és Joó Abigél - lép tatamira a verseny két napján.

A verseny előtt Ungvári úgy nyilatkozott lapunknak, hogy semmiképp nem szeretne tatamihoz kötött dzsúdót produkálni, "mert az nem én vagyok, s akkor valószínűleg az eredmény rovására is megy majd" - mondta a sportoló, hozzátéve: az a célja, hogy azt a formát tudjam nyújtani, amit elvárok magamtól, és amit az edzők elvárnak tőlem. Mozgékony, kreatív cselgáncsot szeretnék bemutatni a tatamin. Ha ez sikerül, akkor jön az eredmény is. A dobogóról egyelőre korai beszélni, hiszen nem vagyok már fiatal, s sok viadal van az évben. Nehéz versenyről-versenyre felkészülni, és felpörögni. A csúcsformát kétszer lehet elérni egy évben. Vár még rám két hét múlva az Európa Játékok augusztusban pedig egy világbajnokság. De ha tatamira állok, mindig a maximumot szeretném nyújtani - mondta lapunknak Ungvári.