Szajkózás

„Egyelőre”, mondta érezhetően kissé gúnyos hangsúllyal az M1 tévéhíradó vezetője, még ott lobog a csillagos kék lobogó az athéni parlament előtt, de ki tudja, mit hoz a holnap? Valamennyire igaza volt. Ma is bizonytalan még, merre fordul Görögország további sorsa, a további alkudozások mennyi újabb drámát hordozhatnak magukban. Ezért indokolt mindig a politikában az óvatos fogalmazás. Mint például a másik tragédiában, az ugyancsak kissé gúnyos formula, amely vélhetően eredetieskedő szándékkal azt találta ki, hogy tízezrek, családok kényszerű útra kelését „népvándorlásként” jellemezze, és elvárja, a hívek szajkózzák. A hangadó politikus okosabban cselekedett volna, mielőtt kérkedőn útjára bocsátja ötletét, ha kicsit eltöpreng a formulák sorsán. És eszébe jut, hogy ebben az országban úgy negyedszázadig kötelező volt a történelem egyik legszebb mozgalmát „ellenforradalomnak” mondani, ezt is szajkóztatni, tömeges és egyéni drámákat okozva. Szerencsére ma már nem kötelező a szajkózás, mégis otromba módszer elvárni a követését.